Kőkeményen folytatódik a Vikingek sorozat
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A széria kedvelői izgatottan várják már a Vikingek negyedik évadának folytatását.


Nem is csoda, hiszen a középszezon fináléja nagy ígéretekkel kecsegtet. Első biztató jel az évadra az volt, hogy a sorozat számára helyet biztosító History Chanel, az eddig megszokottól eltérően nem 10, hanem 20 epizódot forgatott le. Habár sok izgalmas dolog történt, sok új arcot is megismerhetett a közönség, akik valószínűleg később nagyobb teret fognak kapni.
Bemutatkozott Széphajú Harold király (Peter Franzén), a testvére Halfdan (Jasper Pääkkönen), illetve a középszezon részben, ami az utolsó hajó címet viselte, megismerhettük a felnőtt Lothbrock testvéreket: Ubbe szerepében Jordan Patrick Smith látható, Hvitserket a dán Marco Islø alakítja, Sigurdot, és a leghíresebb vikinget, Csonttalan Ivart pedig Alex Høgh Andersen alakítja.
Az IGN-nek adott interjúból kitűnik, hogy a 4 testvér szerint egyértelműen Ivar lesz a nézők kedvence. Habár ő a legfiatalabb, felnéz apjára, tetteire, intelligenciájára és erős akaratára. Habár fogyatékos, nem hagyja, hogy megállítsa bármiben is.
Hogy mit is lehet tudni még a többiekről?
– Ubbe a legidősebb testvér révén igyekszik vigyázni fiatalabb öccseire
– Hvitserk a legcsendesebb, legnyugodtabb, és higgadt harcos
– Sigurd tini lázadó, érzelimel elég érzékeny, egyszerre jó és rossz.
– Ivar mivel felnéz apjára eléggé elkülönül testvéreitől.
Végül pedig egy kis előzetes a Comic Conról előrevetíti az eljövendő sötétebb időket:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Dúl köztük a szerelem.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Kirobbant a botrány.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.