Naya Riverának abortusza volt a Glee forgatása alatt
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A friss anyuka fájdalmas emléket osztott meg a nagyvilággal, hogy a vele hasonló helyzetben járó nők ne féljenek beszélni a témáról.


Hamarosan megjelenik Naya Rivera Sorry Not Sorry írása, amiben felfedi egyedi humorát, ami egészen a Glee-ig repítette, és a múltját is boncolgatni fogja. Most boldog házasságban él, és egy 11 hónapos kisbaba édesanyja, azonban nem volt mindig ilyen szerencsés helyzetben.
Túl sok mindent éltem meg. Úgy érzem, mintha egy 79 éves lélek szorult volna egy 29 éves testbe
– kezdte a színésznő a PEOPLE-nek.
A könyv természetesen nem lesz szomorú hangvételű, sok kellemes emléket is megoszt majd a Hollywood-i sztár.
Ehhez persze nem tartozik az a leleplezése, miszerint anorexiával küzdött tinédzser korában, és hogy abortusza volt a Glee forgatása alatt.
Másodéves koromban elkezdtem egy játékot, ami talán túl messzire ment. Kerültem az ételt minden áron
– mondja, majd hozzátette, hogy édesanyja ebédje rendszerint a szemétben végezte vagy elajándékozta.
15 éves voltam és teljesen normálisnak éreztem a helyzetemet. Nem tudtam, hogy amin keresztülmegyek az komoly.

Hogy miért döntött az abortusz mellett? Nem érezte úgy, hogy az idő megfelelő lenne ahhoz, hogy gyermeket vállaljon.
Ijesztő ennyire megnyílni mindenről. Ez nem olyasmi, amiről az emberek beszélnek, pedig szerintem kéne. Tudom, páran azt fogják mondani, »mi a fene«, de remélem olyan is akad, aki megért majd.
Naya nem szeretné, hogy ezek a nők egyedül érezzék magukat, hiszen az abortuszt nagyon sokan elítélik napjainkban is.
A Sorry Not Sorry szeptember 13-án fog megjelenni az USA-ban.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.