Starity

Pofátlanul nagy összeggel bírná maradásra Daniel Craiget a Sony

2016. szeptember 06. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugyan a színész korábban kerek-perec kijelentette, hogy nem kíván többet a 007-es ügynök bőrébe bújni, ám a Sony mindent bevetett annak érdekében, hogy megvétózza döntését.

hirdetés
Pofátlanul nagy összeggel bírná maradásra Daniel Craiget a Sony

150 millió dollár – ennyi pénzt ajánlott a Sony Daniel Craignek arra az esetre, amennyiben hajlandó lenne két további film erejéig James Bondot alakítani. A brit szupersztár egyelőre még nem hozott döntést, ám nem titok, hogy semmi sem áll messzebb tőle, mint újra titkosügynökösdit játszani.

Az új Bond-fim készítői egyébként minden valószínűség szerint kétségbe estek, hiszen a korábbi nagy esélyes, Tom Hiddleston kiesett a jelöltek közül, a többiek pedig vélhetően nem bizonyultak elég jónak a karakter megformásához, ezért is kilincselnek ismét Craignél, aki már számtalan alkalommal bizonyított az ikonikussá vált szerepben. A színész a tavaly megjelent 007 Spectre: A Fantom visszatér után azonban úgy nyilatkozott, hogy inkább felvágná az ereit, mint hogy ismét Bond legyen.

Fantasztikusan játszott. Köztudott, hogy mennyire csodálják őt az executive producerek, és a gondolat, hogy ebben a kritikus időszakban elveszíthetik őt, nem opció

– idézi a Mirror egy bennfentes szavait. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek