Starity

Kukkants bele a Vámpírnaplók folytatásába!

2016. szeptember 07. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 21-én kerül képernyőre a Vámpírnaplók utolsó évadának első epizódja.

hirdetés

A nyár folyamán volt időnk megbarátkozni a gondolattal, hogy kedvenc természetfeletti lényeink végérvényesen lekerülnek a képernyőről, hiszen október végén elstartol a Vámpírnaplók nyolcadik, és egyben utolsó évada.

Természetesen az utolsó epizód képernyőre kerüléséig és a történet lezárásáig még hosszú hónapok állnak előttünk, és Julie Plec executive producer addig még számtalan izgalmas fordulatot tartogat számunkra. A friss forgatási képek megjelenése kapcsán, lássuk, mire számíthatunk októberben!

Amit biztosan tudunk, hogy Damon (Ian Somerhalder) és Enzo (Michael Malarkey) megmentése áll a történet középpontjában, akiket az Armory pincetermében rejtőzködő, egyelőre ismeretlen természetű gonosz megfosztott emberségüktől.

Damon és Enzo a lehető legrosszabb hozzák ki egymásból I Fotó: The CW

Ennek következtében igen viszntagságos időszak köszönt be Bonnie (Kat Graham) életében, hiszen személyükben a legjobb barátját és a szerelmét veszítette el, ám Stefant (Paul Wesley) maga mellett tudva mindent követ megmozgatnak annak érdekében, hogy szeretteik nyomára bukkanjanak, és visszahozzák őket.

Stefan mindent megtesz annak érdekében, hogy visszahozza a bátyját I Fotó: The CW

A fentiekből kiindulva, a készítők ígérete szerint ismét nosztalgikus időszak köszönt be Mystic Fallsban, ugyanis Damon visszatér az első évadban látott, jól megszokott trükkjeihez, és ismét szerelmespárokat szemel ki célpontjának, hogy a klasszikus „út közepén fekvős” fortélyt alkalmazva levadássza őket Enzo segítségével.

A régi trükkök mostanra sem mentek ki a divatból I Fotó: The CW

Seline (Kristen Gutoskie) felbukkanása is okoz majd némi fennakadást, ő ugyanis Alaric (Matthew Davis) és Caroline (Candice Accola) ikerlányainak a dadájaként jelenik meg, ám a helyzeten kedvenc vérfarkasunk, Tyler (Michael Trevino) újbóli visszatérése sem könnyít.

Seline-re is fontos szerep vár I Fotó: The CW

Mindezeken túl ott van a még mindig nyitva hagyott kérdés az ismét ember Elena (Nina Dobrev) visszatérése kapcsán, aki egy varázslatnak köszönhetően kómában fekszik, miközben élete legjobb barátnőjével, Bonnie-éval van összekötve, de Katherine története is hagyott még megválaszolatlan kérdéseket, így az ő történetszáluk is tartogathat meglepetéseket...

Vajon van még visszaút Damon és Enzo számára? I Fotó: The CW

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek