Jamie Dornannek elege van A szürke ötven árnyalatából
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Hivatalosan is befejeződött az Ötven árnyalat-trilógia filmadaptációjának forgatása: az utolsó film is dobozba került.

Valószínűleg nem árulunk zsákbamacskát, ha azt mondjuk, egy film forgatása során hatalmas nyomás nehezedik annak sztárjaira. Ezt a nyomást érzi már most elviselhetetlennek Jamie Dornan, pedig a nézőknek még nem is volt alkalmuk látni a másik két részt, ami A szürke ötven árnyalata folytatásaként csak később kerül a mozikba.
Egymás után két filmet készítettünk, mostanra pedig végeztem vele. Örökre végeztem A szürke ötven árnyalatával!
– nyilatkozta indulatosan a férfi főszereplőt alakító színész a The Sunnak, majd álláspontját bővebben is kifejtette:
Agyban már sokkal gyorsabban túlléptem rajta. Amennyire a kívülállók számára úgy tűnik, a karakterrel egymás szinonimái vagyunk, a valóságban én már továbbléptem a következő új projektre.

Érdekesség, hogy Dornannek a forgatási munkálatok során több nézeteltérése is adódott az első részt rendező Sam Taylor-Johnsonnal, akit James Foley váltott a következő két epizódban, de a könyvsorozat írónőjével, E. L. Jamesszel is meggyűlt a baja.
Mindenkire nagy nyomás nehezedik egy ilyen film készítése során. Nemcsak Sam és Erika [az írónő, a szerk.], hanem mindenki érzi ezt. Mindenki igyekszik kihozni magából a legjobbat, ami Erikának a legfontosabb, hiszen a
gyermekeikénttekint a filmekre, ebből adódóan neki jelentenek a letöbbet
– magyarázta Jamie.
Érdekesség, hogy nem Dornan az egyetlen, akinek agyára mentek a forgatások, ugyanis a női főszereplőt alakító kolléganője, Dakota Johnson is torkig volt, hogy órákon át szexet kellett szimulálnia.
Egymás után forgatjuk a következő két filmet, ma is volt egy szexjelenetem. Nem túl kellemes. Inkább unalmasnak mondanám. Igazából nem szexelünk, de hét órányi színlelés után már elegem van az egészből
– nyilatkozta korábban a színésznő, aki a filmben nyújtott karakterére vezeti vissza magánéletbeli problémáit is.
Sokan azt hiszik, hogy az ilyen típusú szexre gerjedek, pedig egyáltalán nem ez a helyzet. Színész vagyok, ez pedig egy szerep, amit el kell játszanom. Úgy gondolom, sok színésszel megtörténik ugyanez, hogy az emberek azonosítják őket az általuk játszott karakterekkel.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.