Lady Gaga ismét Madonnától nyúlt?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Megismétlődik a Born This Way botrány: Lady Gaga új dala, a Perfect Illusion, teljes mása egy Madonna klasszikusnak.

Lady Gaga új dala máris megosztotta az embereket, sokan úgy gondolják, félkész, demo-érzete van, míg mások egyenesen zseniálisnak mondják. A probléma viszont ott kezdődik, hogy a Lady ismételten összefüggésbe keveredett Madge nevével.
Már az első hallgatás után egy klasszikusra emlékeztetett a dal, azonban hamarosan kiderült: Madonna Papa Don't Preach dala lesz a háttérben. A kommentelők természetesen rögtön kiakadtak, hiszen Gaga ezt a kártyáját már eljátszotta a Born This Way-jel, amely tagadhatatlanul az Express Yourself másolata volt.
A Perfect Illusion így ismételten egy beárnyékolt visszatérésnek mondható, hiszen a Papa Don't Preach híre már a legnagyobb oldalakat is elérte, és a zenei szakértők egyetértenek abban, hogy kétségtelenül hasonlít – ritmisztikailag szinte ugyanaz a felépítése a két dal refrénjének.
Gaga úgy gondolta, senkinek nem tűnik fel lol
– írta az egyik hozzászóló Madge videója alá.
Gaga imázsán biztosan javítani fog az American Horror Story debütálása, amely csütörtökön kezdődik el, így talán eltereli erről a hírről az emberek figyelmét.
A két számot az alább hallgathatjátok meg:

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Kiderült, kit tart tökéletesnek a szerepre.
Szeretne magánéletet.
Rajongói szerint kés alá feküdt.
Titokban ismét bővült a családjuk.
Bevették a palotát a Blackpink tagjai.
Mandy Teefey a lányával közös lépeket rakott ki.
A szeme és az orra lett gyanús.
Van olyan is, akiről még nem tudni biztosan, hogy mi lesz a sorsa.
A színésznő korábban szintén hasonló nyilatkozatot tett.
A magyar Jack Sparrow találkozott a színésszel.