Nickelback magyar rajongóval a színpadon lépett fel – beszámoló!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Nickelback felejtetetlen bulit csapott szeptember 16-án a Budapest Arénában.
Immáron másodszorra látogatott el hazánkba az 1995-ben alapított kanadai rockzenekar, a Nickelback. A banda szeptember 16-án, pénteken zengte be a Budapest Arénát.
A kapunyitás valamivel 18.30 után meg is kezdődött – a legelszántabb rajongók kilenc-tíz órákat vártak a kordonnál, azonban szinte feleslegesen: az első sort a VIP-jegyesek tették ki szinte mindenhol.
Kényelmes italvásárlás és outfit-igazítás után jó magam is leindultam a küzdőtérre, hiszen úgy voltam vele, teljesen mindegy, hol állok, csak élvezni szeretném a show-t és hallani Chadéket élőben a kedvenc Nickelback slágereimmel.
Legnagyobb meglepetésemre körülbelül a negyedik sorban találtam magam: tolongás egyáltalán nem volt, így bátran kijelenthetem, ez volt a legkellemesebb koncert, amin eddig részt vettem. A bordám és egyéb szerveim a helyén maradtak, volt az embernek légtere, és a táskámat sem egy másik hát tartotta.
Az előttem álló hölgyek sem voltak a tömeg szerelmesei, így míg várakoztunk az előzenekarra, hallgattam, hogy a Szigettől nem tud egy hétig aludni este tíz előtt, illetve, aki beáll elé most, azt nyakon vágja. Nem tagadom, jót mosolyogtam.
Előzenekar
A Monster Truck időben, 19.30-kor kezdett, és körülbelül egy egy órás szettet játszott el, amelynek a felénél a Nickelback gitárosa, Ryan Peake is beállt egy szám erejéig – hatalmas ovációt kiváltva a közönségből.
A banda kellemes rockot játszott, némi blues beütéssel, így abszolút elütötték az időt a főszenzáció előtt, azonban különösebb érdeklődést nem sikerült kiváltaniuk az első sorokból sem.
Az aréna szépen lassan körülbelül megtelt, egyedül a hátsó sorokban maradtak üres székek, így a két évvel ezelőtti telt házas előadásukat ebből a szempontból nem tudták felülmúlni – azonban nem gondolom, hogy ez levont volna a teljesítményük értékéből.
A Nickelback 20.55-kor foglalta el az Aréna színpadát (a tervezett 20.45 helyett) egy látványos bevonulással, és egészen 22.40-ig nyomták, így közel két órás rockkoncertet és bulit csináltak.
Magyarul is beszéltek... kicsit
Ami a legjobban tetszett nekem, hogy családias légkört alakítottak ki. Nem számított, hogy 15 ezer embernek adnak elő, hiszen olyan érzést keltettek, mintha a barátaikhoz szólnának. Körülbelül minden második, harmadik dal között ittak egy felest, Chad nem győzte hangsúlyozni, hogy péntek van, és magyarul is beszéltek kicsit: nem egyszer elhangzott a „köszönöm” és az „egészségedre”.
Számomra mindig pozitív, ha egy előadó, vagy esetünkben egy banda megtiszteli annyira az ország kultúráját, hogy ahol fellép, szól egy-két az anyanyelvükön. Jó érzést vált ki az emberből, nem igaz?
Chad pedig elárulta azt is, hogy délután bejárta Pestet, és gyönyörű városnak találja. Ebédelt a központban és finom bort is megkóstolt, így biztosan visszavágyik majd hozzán
A szívek zenekara?
El kell mondanom, ez volt az első koncert, ahol sírtam kicsit, és ez tőlem nagy szó. Sosem értettem a Nickelback felé irányított gyűlöletet, hiszen hihetetlenül igényes zenét játszanak, a maga egyszerűségét leszámítva.
A dallistában pedig a harmadik számtól volt egy érzelmesebb blokk, ahol felcsendült a Too Bad, Far Away és Photograph – mindegyik dal mély töltettel bír számomra, különösen most az utolsó. Teljesen ki voltam, folyt a könnyem, miközben együtt énekeltem velük, és bátran állítom, nem én voltam az egyetlen: az előttem álló említett hölgyek is támogatták egymást. Ha pedig egy banda így meg tud mozgatni embereket és életeket, rossz nem lehet.
A „leglibabőrösebb” pillanat mégis a Someday eleje volt, mikor beüvöltötte Chad az első pár sort, majd a közönség folytatta az egész versszakot, mielőtt ténylegesen rákezdtek volna.
Sztárok, de nem rocksztárok
Chad hihetetlenül karizmatikus figura, bár én sosem láttam benne kifejezetten a rocksztárt, és ez most sem változott. A színpadon is nagyon elbűvölő volt, tipikus Colgate-mosollyal bír, amivel minden nőneműt megnyert magának a teremben, és szemmel láthatóan élvezte is. Folyamatosan kereste a hölgyek tekintetét, rájuk mutatott, vagy éppen kacsintott egyet piszkos vigyor kíséretében.
Nemcsak a fentebb írt magyar szavakkal bűvölték el Budapestet, hanem azzal is, hogy előadták egyik slágerüket, a Trying Not To Love You-t, először ezen a turnén – na meg egyébként sem játszották nagyon.
Remélem, nem csesszük el
– nevetett Chad, majd rákezdtek a jól ismert akkordokra (mellékes megjegyzés, hogy ehhez készült a legbénább Nickelback klip... ever).
Szimpatikusak és szerethetőek
A Nickelback jófejsége itt nem ért véget, így bátran kijelenthetjük, hihetetlenül szimpatikus tagokról beszélünk: a Rockstar daluk előtt karaoke-jelentkezőt kerestek, ami előtt kifejtették, olyan jelentkezzen, aki tényleg tudja a dalszöveget.
Végül Ryan Peak választotta ki a szerencsés magyar fiút, aki minden bizonnyal az álmát élte meg a színpadon, és mindezt hihetetlen lazasággal kezelte – még Chad is elképedt rajta, a legjobb értelemben.
Köszönj az otthonodnak!
– mondta, mire a srác beüvöltötte, hogy „Sziasztok!”, és Budapest szeretettel fogadta, ebben biztos vagyok a hallott ováció alapján.
Majd Kroeger megkérdezte, ismeri-e a Rockstar dalszövegét, a válasz az volt, hogy természetesen igen. Sajnálom, hogy a nevét az énekes nem mondta be – arra a következtetésre jutottam, hogy kimondhatatlannak találta vagy szimplán nem hallotta tisztán.
Ne aggódj, ha elrontod... De azért ne feledd, a YouTube örök
– viccelődött Chad.
A rajongó betartotta a szavát: végig énekelte a Rockstart, megelevenítve ezzel a dalszöveget, hiszen egy éjszakára azzá válhatott a Nickelback mellett. Különösen jó pofának tartom, hogy ezt az elemenet beleépítették a show-ba, pont ennél a számnál.
Lezárás Foo Fighters slágerrel
Ezután érkezett a Gotta Be Somebody látványos fényshow-val, majd a How You Remind Me, ami után levonultak a ráadás két szám előtt. A hangulat fokozott volt: a több ezres tömeg egy emberként követelte vissza a bandát.
A ráadás dalok az Everlong (Foo Fighters feldolgozás) és a Burn It To The Ground lettek, miután tényleg elköszöntek Budapesttől, legalábbis egy időre biztosan.
A majd' két órás show alatt eljátszották szinte az összes slágerüket, azonban kicsit érthetetlen, hogy a How You Remind Me-t miért nem az encore-ra hagyták az Everlong helyett, de végülis teljesen mindegy, hiszen maga a dallista logikailag és érzelmileg jól felépített volt.
Az este itt pedig nem ért véget jó néhány rajongó számára: ellenben a legtöbb sztárral, a Nickelback kilépett a rá várakozókhoz és készített képeket a kordonnál, így kicsit bántam, hogy nem vártam ott, de az este így sem hagy hiányt a szívemben.
A banda a show végén válaszolt egy-két rajongónak Twitteren, és elárulták, mindenképpen szeretnének visszajönni a következő turnéjukkal is, hiszen hazánkban van az egyik legjobb közönségük.
Összességében hétköznapi, de karizmatikus figurákat láthatunk a színpadon, hihetetlen tehetséggel, fantasztikus dalokkal és a szakma iránti tisztelettel és szenvedéllyel (ami napjainkban sajnos egyre ritkább), így megér mindent kiadott forintot annak, aki szereti a zenéjüket.
Nézzük az estét képekben:
Nickelback @ Budapest Aréna, 16/9/2016
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Nem hajlandóak egy légtérben lenni.
Belefoglaltatta, biztos, ami biztos.
Elmondta a véleményét a híresség.
Nem csitul a botrány a Harry Potter sztárjai körül.
Aranyos videó készült róluk.
Nagy bejelentést tettek.
24 év a korkülönbség köztük.
Tragikus hírt osztottak meg a feleségével.
Colton Haynes árulta el, miért.
Komolyodik a kapcsolatuk.