Starity

Little G házassága az X-Faktor miatt ment tönkre

2016. szeptember 19. 14:02   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A népszerű tehetségkutató egykori mentora az Echo TV Arckép című műsorában vallott magánéleti kudarcáról.

hirdetés
Little G házassága az X-Faktor miatt ment tönkre
Fotó: RAS-archívum

Little G 2014-től volt az X-Faktor mentora, de döntését némiképp megbánhatta, hiszen amennyit nyert a műsoron, annyit veszített is. A zenész Amerikából jött haza, hogy a műsorban zsűrizze a fiatal tehetségeket, de a távolság, a rengeteg külön töltött idő meghozta a böjtjét – felesége elköltözött tőle, és magával vitte kislányukat is. A történtek nagyon megviselték az ex-mentort, érzéseiről pedig így nyilatkozott nemrégiben:

Zeneileg nyitottabb lettem más opciókra, de ugyanakkor el is vett tőlem, hiszen a magánéletem teljesen tönkrement. Szerintem ezt már elmondhatom egy év távlatából, hiszen a versenyt követően el is váltam, elköltözött a feleségem

–  idézi a Blikk Little G szavait.

A zenész bevallotta azt is, hogy azóta sikerült többé-kevésbé rendeznie sorait exfeleségével, és bár nem találtak vissza egymáshoz, megosztott felügyeleti jog mellett nevelik gyermeküket. És hogy milyen tanulságot vont le a történtekből az eredetileg Szűcs Gábor névre anyakönyvezett művész? Elárulta!

Nem tagadom, az embernek mindig egy tüske lesz, hogy bárcsak úgy menne haza, hogy a gyerek rohan ki elé, de ilyen az élet. Okosan kell házasodni, utána meg tisztelettel és megértéssel kell egymás iránt lenni, hogy ne így érjen véget a kapcsolat.

Alföldi Róbert, Tóth Gabi és Szikora Robi voltak a mentortársai a műsorban I Fotó: RTL Klub

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek