Jorge García vendégszereplő lesz a HIMYM-ben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jorge García, akit a Lostból ismerhetünk Hurley szerepében, vendégszereplő lesz az egyik legkedveltebb „sitcom”-ban, és nem is akármilyen szereppel.


Jorge az új, hatodik évadban fog feltűnni vendégszereplőként. A Lost című sorozat korábbi színésze (Jorge García) egy epizódban fog megjelenni – jelenti a TV Guide.
Vele kapcsolatban arra számítanak, hogy Ted (Josh Radnor), Lily (Alyson Hannigan) és Marshall (Jason Segel) egyik régi főiskolai barátját (vagy esetleg régi kollégáját) fogja játsszani.
A karaktert csak a Blitz néven emlegetik, hiszen van egy olyan átka, miszerint mindig lemarad az izgalmas eseményekről. Egy szerencsétlen baleset folytán Ted is elmulasztja majd a hálaadást, és meg lesz győződve róla, hogy az átok most őt érte el, ő lesz az új szerencsétlen karakter.
Az Így Jártam anyátokkal még mindig folytatódik (hétfőnként), García epizódjával arra számítanak, hogy novemberben kerül a képernyőkre.
Az eddigiek alapján érdekesnek ígérkezik a dolog, már alig várjuk, hogy egy új szerepben lássuk bemutatkozni Jorge Garcíát.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Először adott interjút Kate Cassidy.