Gregg Sulkin beszólt Bella Thorne-nak és Tyler Posey-nak
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kétségbevonhatatlan tény, hogy Bella gyorsan túllépett a szakításukon, ez pedig nem igazán tetszik Greggnek.

Bella Thorne és Gregg Sulkin izgalmas kalanddal ünnepelték első évfordulójukat májusban, augusztusban azonban már arról értesülhettünk, hogy közös megegyezéssel, a sűrű időbeosztásukból eredő találkozások hiánya miatt búcsút intettek egymásnak. Néhány nappal később a színésznőt már egy lánnyal látták csókolózni, majd bevallotta, hogy a saját neméhez is vonzódik.
Ha mindez nem lett volna elég Sulkinnak, néhány napja újabb csapást mért rá exe, ugyanis összejött közös barátjukkal, Tyler Posey-val. Az újdonsült párt Nyugat-Hollywoodban kapták lencsevégre csókolózás közben, a minap pedig Bella a Snapchaten erősítette meg, hogy együtt vannak a lenti kép keretein belül, melyen új szerelmét láthatjuk.

A lány gyors továbblépése, és új kapcsolatának pomótálása közel sem hatotta meg Sulkint, aki a Twitteren fejezte ki a nemtetszését. Bár nevet nem említett, minden bizonnyal Thorne-ékra célzott, hiszen bejegyzése nem sokkal azután jelent meg a mikroblogon, hogy exe közzétette a fenti képet.
Ki ne élvezné nézni a szórakoztató műsort a cirkuszban? A gyerekek figyelemre vágynak
– csiripelte a színész, beismerve, hogy gyermetegnek tartja ezt a viselkedést egykori kedvese részéről.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még több kínos dolog derült ki.
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Interjút adott a színész.