Starity

Briana Jungwirth bepasizott! Ismét egy híres énekes mellett talált rá a boldogságra

2016. október 06. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hosszú magányos hónapok után ismét szerelmes Louis Tomlinson fiának édesanyja.

hirdetés

Briana Jungwirthöt valamennyien úgy ismerjük, mint a lányt, aki rövid ideig a One Direction énekesével, Louis Tomlinsonnal kavart, majd teherbe esett. A 24 éves lány várandósságának hírét először tavaly júliusban kapták fel a lapok, nem sokkal később pedig az énekes bejelentette: valóban szülői örömök elé néz.

Freddie Reign Tomlinson idén januárban látta meg a napvilágot, édesanyját pedig azóta is keresetlen szavakkal illetik Louis féltékeny rajongói, ám Briana ennek ellenére is boldog fia oldalán.

A közelmúltban azonban a lány életébe a szerelem is betoppant, hiszen ismerősei bemutatták az After Romeo frontemberének, Jayk Purdynek, aki el is rabolta a szívét. A fiatalok bimbózó románca már most komolynak ígérkezik, hiszen Briana nemcsak Freddie-vel, hanem családjával is összeismertette újdonsült választottját.

Természetesen exét, Louist sem kell félteni, hiszen törődő édesapaként igyekszik levenni a terhek egy részét a vállásról, emellett pedig ő is boldog párkapcsolatban él: Danielle Campbell színésznővel idén decemberben ünneplik majd első évfordulójukat.

via Mirror

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek