Starity

Megható történet: Elveszítette a fél lábát a balerina, mégsem adta fel az álmát

2016. október 08. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 15 éves Gabi Shull olyan, akár bármelyik korabeli tinilány: szívesen sportol, sok időt tölt a barátaival és nagyratörő álmokat dédelget. Más tekintetben azonban mégsem átlagos, hiszen borzasztó tragédia történt vele néhány évvel ezelőtt, ám sikerült ebből is előnyt kovácsolnia.

hirdetés

Aligha tévedünk, ha azt mondjuk, Gabi az egyik legerősebb lány, hiszen bár egy súlyos betegség miatt elveszítette a lábát, az álmait ennek ellenére sem volt hajlandó feladni! A Missouriból származó tinédzser 9 éves volt, amikor jégkorcsolyázás közben elesett és megsérült a térde. Mivel az eset után nem indult gyógyulásnak a sérülés, így orvosai beutalták egy röntgen vizsgálatra, ahol kiderült: daganat növekszik a térdén.

A tumor sajnos megtámadta Gabi csontját is, így rövid időn belül elveszítette a lábát, ami miatt kis híján azt az álmát is feladta, hogy valaha balett-táncos legyen. Szerencsére életkedve, optimizmusa, szerettei és orvosai nem hagyták annyiban a dolgot, kitartottak mellette, segítettek neki, így a lány később egy speciális műtéten esett át, majd az ő igényeire kifejlesztett műlábat kapott, ami lehetővé tette, hogy véghezvigye terveit és balettozhasson.

A lány ma 15 éves és táncol – méghozzá nem is akárhogyan! Bár a legtöbben feladták volna a helyében az egészséges, teljes életről szőtt álmaikat, Gabi megmutatta, így is lehet élni és egy ilyen veszteség tükrében is lehet nagyot álmodni.

Különleges műtét volt. Nem mindenkinek való, de nekem abszolút megérte

– nyilatkozta Gabi a történtekről a People-nek, édesanyja pedig így fogalmazott:

Mindent elért, amit elérhetett volna, ha nem lett volna rákos. Úgy éli az életét, mintha mi sem történt volna.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek