Hónapokkal ezelőtt elhagyta a családját L. L. Junior
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A 35 éves énekes nemcsak kilépett párjához, Csillához fűződő kapcsolatából, hanem azóta a boldogság is rátalált egy másik hölgy oldalán.
L. L. Junior mindezidáig nemcsak azt titkolta, hogy problémás a kapcsolata, hanem azt is, hogy már meghozta a döntést és szakított párjával, aki két gyermekkel (Lacika és Dávid) ajándékozta meg együtt töltött hét évük alatt. Az énekes a Story magazinnak nyílt meg és bevallotta, hogy a szakítás óta új kapcsolatba kezdett, új szerelmét pedig volt párjának és gyerekeiknek is bemutatta.
Hónapokig küzdöttünk, hogy megmentsük azt a kapcsolatot, de nem sikerült. Talán a 11 év korkülönbség volt túl nagy. Furán hangzik, de sokkal jobb a kapcsolatunk, amióta nem vagyunk együtt. Normálisan tudunk beszélni egymással, nincs az állandó ordibálás, veszekedés, ami azelőtt a napjaink része volt
– nyilatkozta Junior az elválás kapcsán, aki egy új otthont vásárolt családjának, hogy ekképp gondoskodjon róluk, az ingatlan pedig édesanyja lakása mellett van, így szerettei nemcsak hozzá, hanem egymáshoz is közel élnek.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Kemény kritika érte a hírességet.
Az énekesnőnek elege lett.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Működött köztük a kémia.
Hailie Jade áldott állapotban van.
Így került be a párja a klipjébe.