Starity

A Little Mix megerősítette, hogy a Shout Out To My Ex valóban Zaynről szólt

2016. október 14. 17:05   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Little Mixt arról faggatták, kiről szól a Shout Out To My Ex, aminek előzetesen kiszivárgott a dalszövege.

hirdetés
A Little Mix megerősítette, hogy a Shout Out To My Ex valóban Zaynről szólt
Fotó: Sugarscape

A The Sun közölte le a Shout Out To My Ex dalszövegét, egy héttel a megjelenés előtt. A sorok, bár még nem megerősítettek, s a lányok nem kommentálták valódiságát, az azonban már tény, hogy Zaynről is szólt.

Ha hihetünk a feltevéseknek, a dalszöveg valahogy így fog kinézni:

Az exemhez szólok most, hallom, beleszeretett valami másik csajba / Nem fogom tagadni, fájt, de srác, ezt nyugodtan elfelejtheted, túl vagyok már rajta / Remélem vele jobb vagy az ágyban és nem kell úgy színlelnie, mint nekem (...) Meg kellene köszönnöm az »utállakot« és a tetkókat (...)

Már ezek alapján biztos, hogy Zayn Malikre utalnak, akinek köztudottan a vállára van tetoválva Perrie arcképe. A lányok így nem is tagadták a nyilvánvalót.

A The Sun kérdezte meg Perrie-t, hogy Zaynnek átküldte-e a dalt vagy a dalszöveget, mire a válasz egy egyszerű „nem” volt.

Nem hiszem, hogy megérdemelné a figyelmeztetést. Majd meglátja, mit tartogatunk számára.

A Shout Out To My Ex egy dal, amit sok ember át tud majd érezni. Arról szól, hogyan lépsz túl egy kapcsolaton, hogy elérj jobb és nagyobb dolgokat. A múltat el kell felejteni

– tette hozzá Jesy Nelson.

Perrie egyébként megerősítette, hogy randizik Luke Pasqualinóval, aki állítása szerint nagyon kedves. Többet azonban nem szeretett volna elárulni, mert még nagyon kezdeti állapotban van a kapcsolatuk.

Luke Pasqualino, Perrie & a barátaik

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek