Starity

Nem maradt szingli sokáig! Lindsay Lohan az üzlettársával romantikázik

2016. október 18. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A színésznő múlt hónapban hozta nyilvánosságra, hogy szakított Egor Tarabasovval.

hirdetés

Lindsay Lohan mögött nehéz hónapok állnak, hiszen nem sokkal azután, hogy rátalált a szerelem a tőle hét évvel fiatalabb Egor Tarabasov mellett, a férfi kimutatta a foga fehérjét és több ízben is bántalmazta őt mind érzelmileg, mind fizikailag.

Nem csoda, ha a színésznő úgy döntött, ez így nem mehet tovább és felbontotta az eljegyzésüket. Ugyan a szakítás megrázta, minden jel arra mutat, hogy nem szomorkodott sokáig, ugyanis a minap athéni night clubjában kapták lencsevére üzlettársával, Dennis Papageorgiou-val.

A fiatalok láthatóan jól érezték magukat együtt, sőt, több csók is elcsattant köztük a tánctéren, amit a szemfüles lesifotósok meg is örökítettek. Azt egyelőre nem tudni, hogy a buli hevében kerültek-e közelebb egymáshoz, vagy valóban alakul köztük valami, ám rajongói bíznak abban, hogy a sok rossz után végre valami jó is kijut Lindsay-nek.

A kettejükről készült fotók megtekintéséért kattints ide!

Az ismeretség nem újkeletű, LiLo és Dennis régóta barátok I Fotók: Instagram / Lindsay Lohan

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek