Starity

Charlie Puth betegségre hivatkozva lemondta fellépéseit

2016. október 24. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy tűnik nagy a baj, ugyanis a One Call Away 24 éves énekese lemondta fellépéssorozata állomásait.

hirdetés

Charlie Puth igencsak rossz bőrben van mostanában és többször is akadt arra példa, hogy betegen állt színpadra. Úgy tűnik, azóta sem sikerült felépülnie, mivel nem sokkal ezelőtt lemondta Don't Talk névre keresztelt turnéja fennmaradó állomásait mondván, hogy muszáj pihennie.

Sajnálatos módon le kell mondanom a We Don't Talk turné állomásait. Ez az utolsó dolog, amit akarok, mert imádok úton lenni, fellépni és találkozni veletek. Ti vagytok az okai annak, hogy abból élhetek, amit imádok és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok. Nagyon beteg voltam az elmúlt alkalmakkor és nem hagytam időt a testemnek regenerálódni. A pihenés és a turné leállítása az egyetlen módja, hogy jobban legyek és ismét színpadra állhassak

– írta hivatalos közleményében az énekes, aki eddig sem titkolta: influenzával küzd. A szövődményeknek köszönhetően Charlie-nak többször is elment a hangja a koncerteken, így nem csoda, ha belátta, ideje kivenni egy kis szabadságot, ha ki akarja kúrálni magát. Arról egyelőre nincs információ, mikor kerülnek pótlásra az elmaradt fellépések.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek