Ők lépnek fel a Victoria's Secret 2016 show-ján
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Csupa A-listás sztár fogja szórakoztatni a VS idei közönségét ismételten!


Tegnap jelentette be a Victoria's Secret az idei fellépőit, és meg kell mondani, nagy meglepetés senkit nem ért. Az idei év nagy visszatérői szántják fel majd a VS kifutóját a gyönyörű modellek mellett: Lady Gaga, Bruno Mars és The Weeknd.
Az idei fantasy-bra Jasmine Tookes által kerül bemutatásra, amely 3 millió dollár értékben készült el több ezer drágakőből.
Lady Gaga nemrég jelentette meg ötödik stúdióalbumát, a Joannét, ami első helyen startolt a Billboard Hot 200 listáján, és több neves show-ban is megjelent: Saturday Night Live és Carpool Karaoke.
Bruno Mars szintén nagyot robbantott 24k Magic dalával, így nem meglepő, hogy november 20-án ő fogja megnyitni az American Music Awards színpadát.
The Weeknd 2014-től meghatározza a zenei palettát, így nem meglepő, hogy Starboy és False Alarm szerzeménye előkelő helyezést ért el számára. Abelnek ráadásul barátnője, Bella Hadid is felvonul majd decemberben a VS-show-ján, így dupla öröm érhette az énekest.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Összehozta a családot a diagnózis.
Megtörte a csendet a színésznő.
Kiderült, kivel randizik a színésznő.
Az énekesnő premierjén járt.
Az énekesnő erről nyilatkozott.
Elmondta a véleményét a sztár.
Új szerelemre talált.
Segített az énekesnőnek a híresség.