Starity

Ezek a szimfonikus metál alapművei

2016. november 03. 05:05   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikkünkben ezúttal a szimfonikus metál képviselőit vesszük górcső alá, azon belül is a legalapvetőbb albumokat, amelyek szinte minden kemény zenét kedvelőnek ismerősen csengenek.

hirdetés

1. Blind Guardian – Nightfall In Middle-Earth (1998)

A szimfonikus metál nagyjai nem véletlenül kerültek az első helyre, hiszen bár minden eddigi lemezük igen erősre sikeredett, mégis a fent említett korong tartalmazza a már-már legendássá vált dalokat. A Blind Guardian egyébként arról híres, hogy dalaiknak a témája leginkább mesebeli lényekről szólnak – legyenek azok trollok, tündék, vagy esetleg sárkányok. További érdekesség, hogy a csapat Középfölde történetét is megénekelte már néhány dalban.

2. Rhapsody – Symphony Of Enchanted Lands (1998)

Az immáron Rhapsody Of Fire néven futó olasz zenekar évről évre „meseszerűbb” lemezeket dob piacra, melynek szerzeményei csodálatos kalandokra invitálja a hallgatóságot. Az egykoron Fabio Lione vezette formáció tökéletes összhangot ápol a power metál és a nagyzenekar keveredésével, amely egy finomabb, tisztább, és nem mellesleg sokkal jobb hangzást eredményez. Érdekesség, hogy a csapat Christopher Lee-vel is készített egy duettet, amely szintén e lemezen került elhelyezésre.

3. Haggard – Awaking The Centuries (2000)

A német formáció még a 90-es évek elején alakult meg, ám sokak számára még a mai napig is ismeretlenek. A metálcsoport igazán kiemelkedik a többi zenekar közül, hiszen számos énekesnővel karöltve készítik dalaikat, valamint különleges középkori hangszereket is megszólaltatnak, amire korábban még nem volt példa.

4. Symphony X – V: The New Mythology Suite (2000)

A Symphony X nem nevezhető teljes mértékben szimfonikus metálzenekarnak, hiszen előszeretettel keverik dalaikba a power metálra, és progresszív metálra jellemző elemeket – többek között. Munkásságukra leginkább a komolyzene nagyjai vannak kiváló hatással.

5. Therion – Secret Of The Runes (2001)

E zenekar már a 80-as években megkezdte pályafutását, és azóta is hűek stílusukhoz. Öltözékük leginkább a gótikus metál képviselőire jellemző, ám mégis a szimfonikus metál egyik legkiemelkedőbb alakjai közé tartoznak, olyannyira, hogy a Celtic Frost nevezetű zenekar róluk nevezte el második nagylemezét.

6. After Forever – Decipher (2001)

2000-ben megjelent a holland formáció második albuma. Az akkoriban Floor és Mark Jansen vezette csapat – sok más együtteshez hasonlóan – stílusát a klasszikus (opera) ének és a hörgés keveredése, valamint a csodásan kidolgozott kórus dalbetétek alapozták meg. A lemez megjelenése után ugyan a csapat frontembere kilépett, de az együttes egészen 2009-ig folytatta a zenélést.

7. Within Temptation – The Silent Force (2004)

Minden bizonnyal a WT legmeghatározóbb albuma, a 2004-ben debütált The Silent Force. A lemez ugyanis olyan dalokat tartalmaz, melyek a mai napig fontos részét képezik a holland csapat repertoárjának. A Sharon Den Adel vezette formáció korai stílusára leginkább a gótikus metál volt jellemző, amely az évek során kissé feledésbe merült.

8. Kamelot – The Black Halo (2005)

A svéd formáció mindig is kitűnt a szimfonikus metálosok soraiból, hiszen akkori énekesük, Roy Khan nagyon különleges hangszínnel rendelkezett, ezért is volt nehéz a csapat számára utódot találni, amikor a vokalista betegségére hivatkozva elhagyta a zenekart. A Black Halo számos duettet tartalmaz, melynek egyike, a Simone Siomonsszal rögzített The Haunting (Somewhere In Time) máig az egyik legnépszerűbb Kamelot-dal világszerte.

9. Nightwish – Dark Passion Play (2007)

2007-et írtunk a naptárak, amikor új albummal, és énekesnővel jelentkezett Finnország legelismertebb metálzenekara. Miután 2005-ben viharos körülmények között távozni kényszerítették a csapat arcát és hangját Tarja Turunent, Anette Olzon énekesnőnek igen nehéz dolga volt a beilleszkedéssel. Ugyan a DPP meghozta számukra a várt sikert, mindezek ellenére az énekesnőt folyamatos támadások érték, mivel egyesek elmondása szerint nagyon nem illett az általuk szeretett együttes köreibe.

10. Epica – The Quantum Enigma (2014)

A Mark Jansen által életre hívott csapat legutóbbi lemeze az eddigi legsikeresebb korongnak lett titulálva mind a rajongók, mind a kritikusok részéről. A Simone Simons vezette legénység a The Quantum Enigma képében talán a legerősebb albumát köszöntheti, hiszen a nagyzenekar több szerephez jutott, valamint a kórus részek is tökéletesen simulnak Simone csodálatos mezzoszoprán hangjához.

via Teamrock

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek