Starity

Közös dalt készített Ariana Grande és Stevie Wonder

2016. november 04. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két énekes Faith címre keresztelt közös nótája a december 22-én mozikba kerülő Énekelj! című animációs film betétdala lesz.

hirdetés
Közös dalt készített Ariana Grande és Stevie Wonder

Nemrég debütált a Faith című dal, melynek létezéséről szeptemberben értesülhettek először a rajongók. A szerzemény amellett, hogy a Universal Pictures animációs alkotásában csendül majd fel, zenetörténelmi szempontból is különleges, ugyanis húsz év óta ez az első alkalom, hogy Stevie Wonder duettet készített egy másik előadóval – esetünkben Ariana Grandéval.

Hatalmas megtiszteltetés, hogy részt vehettem ennek a dalnak az elkészítésében a hihetetlen Stevie Wonder mellett

– lelkendezett a 23 éves énekesnő a Twitteren

Ami magát a filmet illeti, Garth Jennings írta és rendezte, a főbb karaktereket pedig olyan A-listás sztárok szólaltatják meg, mint Matthew McConaughey, Reese Witherspoon, Scarlett Johansson, Seth MacFarlane, Tori Kelly és még sokan mások. 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek