Starity

Megjelent Hyorin második szólólemeze

2016. november 08. 05:05   |   Szerző: silenc

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

It's Me címmel jelent meg Hyorin első önálló középlemeze, valamint a Paradise videoklipje is feltöltésre került.

hirdetés

Közel három év telt azóta, hogy Hyorin hivatalosan is bemutatkozott szólóban Love & Hate címre keresztelt stúdióalbumával. A Starship Entertainment október elején közölte a jó hírt, miszerint végéhez ért a várakozás, hiszen a 25 éves idol visszatérésére készül.

Először október 25-én a Love Like This került bemutatásra, amit november elsején a One Step követt, mint az új lemez előfutárai. Hyolyn első középlemeze It's Me címmel végül november nyolcadikán került a boltok polcaira, valamint ezzel egyidőben a Paradise videoklipje is megjelent. Maga a dal egy pörgős, ritmusos szerzeményre sikerült, a hozzá forgatott rövidfilm pedig igazán energikus és szexi lett, melyben megcsodálhatjuk az énekesnő tánctudását is.

Az EP összesen öt új dalt sorakoztat fel. Íme a számlista:

  1. Paradise
  2. Love Like This (feat. Dok2)
  3. One Step (feat. Jay Park)
  4. 꺼져 (Get Out)
  5. Slow (feat. Jooheon of Monsta X)
  6. Dope
A lemez borítója

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek