Starity

20 színész, aki majdnem szerepet kapott egy ikonikussá vált filmben

2016. november 10. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az általunk hozott döntések lehetnek jók vagy rosszak, de egy biztos: valamilyen módon, de hatással lesznek az életünkre. Cikkünkben olyan sztárokat mutatunk be nektek, akik egy-egy jól fizető, később ikonikussá vált szerepre mondtak nemet (vagy épp küldték el őket), döntésüket pedig azóta minden bizonnyal megbánták.

hirdetés

Tom Hanks

Az Oscar-díjas színész Jerry Maguire szerepére mondott nemet annak idején, pedig ő maga is segédkezett Cameron Crowe rendezőnek a forgatókönyv megírásában. Amikor azonban a castingra került a sor, a színész amellett, hogy túl öreg volt a szerephez, ráadásul úgy döntött, inkább a Nyomul a banda című vígjáték írására és rendezésre koncentrál. Előbbi filmben Tom Cruise vette át a helyét, amiért Golden Globe-díjat nyert.

Anne Hathaway

A színésznőnek a Felkoppintva című vígjáték női főszerepét ajánlották fel annak idején, és bár sokáig hezitált a döntésen, végül passzolta a lehetőséget a túlságosan életszerű szülési jelenet miatt. A karaktert Katherine Heigl keltette életre, alakítását pedig több jelöléssel is jutalmazták, ám azokat nem sikerült díjra váltania.

Katie Holmes

1999-et írtak a naptárak, amikor bemutatták a Kegyetlen játékok című drámát, melynek főszerepét eredetileg Katie Holmesnak szánták, a film rendezője, Roger Kumble azonban nem tartotta őt elég jónak, így elhívta vacsorázni Reese Witherspoont és végül meggyőzte, hogy vállalja el a szerepet.

Leonardo DiCaprio

A Titanic-kal ismertté vált színészt nézték ki annak idején a Pókember főszerepére, ő viszont köszönte szépen, de nem kért belőle, így az végül egyik legjobb barátjánál, Tobey Maguire-nél kötött ki, aki történelmet írt a szereppel.

Tom Cruise

A Marvel-moziuniverzum egyik leghíresebb alakját, Vasembert alakíthatta volna Cruise, ám beleunt a várakozásba és azért utasította vissza a szerepet, mert nem győzte kivárni, hogy végre megkezdődjön a forgatás. Döntése nyomán Robert Downey Jr.-hoz vándorolt a bizonyítási lehetőség, aki a legnagyobb örömmel élt is vele.

Angela Bassett

Az Amerikai Horror Story sztárja 2001-ben egy remek lehetőség ajánlatát kapta a Szörnyek keringője dráma képében, de mivel úgy találta, hogy Leticia szerepe túlságosan sztereotipikus, visszautasította azt. Helyette Halle Berry bizonyíthatott, aki alakításáért Oscar-díjat nyert legjobb színésznő kategóriában.

Matt Damon

Biztosak vagyunk abban, hogy mindenki bánja a döntését, aki nemet mondott A sötét lovag című filmre – így vélhetően Damon is, akire Harvey Dent szerepét osztották, de beosztása miatt kénytelen volt nemet mondani, aminek következtében Aaron Eckhart ugrott be helyette.

Helen Mirren

Az Oscar-díjas színésznő alakította volna eredetileg a Precious – A boldogság ára főszereplőjét, Ms. Weisst, de időbeosztása nem tette lehetővé, hogy igent mondjon a szerepre. Lee Daniels rendező ezt követően Mariah Carey-hez fordult a szereppel, aki nemcsak igent mondott, hanem személye miatt nagyobb érdeklődés övezte a produkciót, emellett pedig segített neki befektetőket is szerezni hozzá.

Hugh Jackman 

A Casino Royale készítői Jackmant szerették volna James Bond szerepében látni, ő viszont kénytelen volt nemet mondani, mivel a forgatás idején éppen az X-Men második részét forgatta. A karaktert végül Daniel Craig keltette életre és a filmstúdió azóta is tíz körömmel ragaszkodik hozzá.

Angelina Jolie

A színésznő a Charlie angyalaiban alakíthatta volna Alex Munday-t, de nem kért a lehetőségből, amit arra hivatkozva utasított el, hogy nem rajongója az eredeti sorozatnak. A szerep véül Lucy Liunál landolt.

Reese Witherspoon

A szőke szépségnek a Sikoly főszerepe jutott volna, amit kerek perec elutasított, így helyette Neve Campbellnek hozta meg a világhírnevet.

Denzel Washington

Biztosan ti is emlékeztek Brad Pitt zseniális, izgalmas pillanatokban bővelkedő alakítására a Hetedik című filmből, ám karakterét, Mills nyomozót eredetileg Denzel Washington keltette volna életre – neki azonban túl tömörnek, lehnagolónak tűnt a történet.

Johnny Depp

Naná, hogy mindenkinek Ferris Bueller és ezáltal Matthew Broderick jut eszébe a Meglógtam egy Ferrarival című alkotás említésekor, ami nem csoda, hiszen a színész tökéletesen hozta a figurát, akit eredetileg Johnny Deppnek kellett volna eljátszania. A színész egyéb teendői miatt mondott nemet a szerepre.

Ian McKellen

Miután az első két Harry Potter-filmben Dumbledore-t alakító Richard Harris elhunyt, Ian McKellennek ajánlották fel elsőként a Roxfort igazgatójának szerepét, neki azonban elege volt a varázslósdiból, így arra hivatkozva passzolta a lehetőséget, hogy köszöni szépen, de volt már mágus (A Gyűrűk Urában ő alakította Gandalfot – a szerk.) és esze ágában sincs újra az lenni. Döntése hatására a készítők másik színész után néztek, választásuk pedig Michael Gambonra esett, aki még örült is, hogy egy ilyen neves karaktert kelthet életre.

Gwen Stefani

A No Doubt szólóban is sikeres frontasszonya a közelmúltban hozta nyilvánosságra, hogy egy karnyújtásnyira volt annak idején attól, hogy ő alakítsa Jane-t a Mr. & Mrs. Smith-ben, ám végül Angelina Jolie kiütötte őt a nyeregből.

Harrison Ford

Steven Spielberg rendező Fordnak ajánlotta elsőként a Jurassic Park Dr. Alan Grantjének szerepét, neki viszont nem tetszett a karakter, így elutasította azt. Sam Neill azonban nem volt rest élni a lehetőséggel és csodás alakítást nyújtott.

Kirsten Dunst

Mia Termopolis neve hallatán mindannyiunknak a fiatal Anne Hathaway jut eszünkbe, pedig a szerepet több színésznő is lepattintotta – többek között Kirsten Dunst is.

Mindy Kaling

A színésznő nagyon szerette volna megkapni a Koszorúslányokban Lillian szerepét, esélyes is volt rá, ám a készítők végül Maya Rudolph mellett tették le a voksukat. Kaing később bevallotta: a szerep elvesztése összetörte a szívét.

Macaulay Culkin

A Titanic készítői a Reszkessetek, betörők! sztárjának szánták Jack Dawson szerepét, de végül úgy döntöttek, a kevésbé ismert, ám jóképű Leonardo DiCaprio is megér egy misét, így átruházták rá a lehetőséget.

Christina Applegate

Az Egy rém rendes család sztárja játszotta volna Elle Woodsot a Doktor Szösziben, és bár tetszett neki a szerep, azért utasította el, mert akkor már egy szőke, butácska cicababát alakított és nem akarta, hogy ezzel a szereppel azonosítsák. Miután nemet mondott, Reese Witherspoonnál landolt a lehetőség.

via BuzzFeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek