Starity

Film készül A Gyűrűk Ura- és A hobbit-trilógia írójának életéről

2016. november 16. 12:12   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Deadline hozta nyilvánosságra, hogy Hollywood filmre viszi a világ egyik legismertebb írójának történetét.

hirdetés

J.R.R. Tolkin neve valószínűleg mindent fantasy rajongónak ismerősen cseng, hiszen a brit írónak köszönhetjük A Gyűrűk Ura-trilógiát és A hobbitot. Középfölde és a tünde nyelv megálmodója 1973-ban, 81 éves korában szenderült örök álomra, nem is sejtve, hogy halála után még sikeresebb lesz, mint valaha!

Regényei világszerte a bestseller listák élén voltak, A Gyűrűk Urát pedig 2001 és 2003 között filmesítették meg olyan sztárok főszereplésével, mint Elijah Wood, Ian McKellen, Viggo Mortensen, Orlando Bloom, Liv Tyler, Sean Bean és Cate Blanchett. 2012 és 2014 között ezt követte A hobbit háromrészesre bővített adaptációja, ami hasonló népszerűségnek örvendett.

Az író egyébként nagyon visszafogott életet élt, ráadásul mindkét világháborúban aktívan részt vett. Szenvedélyes szerelem fűzte Edith Bratthoz, kapcsolatukból négy gyermek született. (Érdekesség, hogy az ő szórakoztatásukra írta A hobbitot.) Halálát elfertőződött gyomorfekély okozta.

Ami magát a filmet illeti, Angus Fletcher ül a rendezői székbe, a produceri feladatokat pedig Bob Shaye és Michael Lynne látják el. A művet előreláthatóan jövőre, a berlini filmfesztiválon mutatják be, a szélesebb közönség azonban csak 2018-ban láthatja majd.

via Metro

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek