Starity

Hosszú idő után visszatért az Instagramra Brian Austin Green – ilyen gyönyörűek a gyerekei

2016. november 18. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Több mint fél éve nem hallatott magáról a színész, most pedig visszatért, méghozzá egy csokorra való képpel a gyerekeiről.

hirdetés

Brian Austin Greennek igazán nincs miért panaszkodnia, hiszen bár tavaly ilyenkor még válófélben volt feleségétől, Megan Foxtól, mostanra újra sínen van az élete. A színész és párja ugyanis úgy döntöttek, hogy mégsem válnak el, mi több, egy újabb közös csemetét is bevállaltak, aki három hónappal ezelőtt jött a világra.

Brian nem is lehetne büszkébb a gyerekeire, akik nemcsak a legjobb tulajdonságokat örökölték, hanem ráadásul szépek és okosak is. A színész posztjai mellett bevallotta, hogy hiányzik neki a fiatalság, valamint szót ejtett arról is, hogy úgy érzi, a felesége gyönyörű babákat „gyárt”.

A pár egyébként 2004-ben kezdett randevúzni, esküvőjükre pedig hat évvel később került sor. Első gyermeküknek, Noah-nak 2012-ben adott életet a színésznőt; őt követte Bodhi 2014-ben; a legkisebb, Journey pedig idén augusztusban csatlakozott a családhoz.

Briannek és Megannek három közös gyerkőce van I Fotók: Instagram / Brian Austin Green

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek