Starity

Így gratulált Gigi Hadid Zayn Malik AMA-győzelméhez

2016. november 21. 11:11   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A One Direction egykori énekesének kemény munkája lassan, de biztosan meghozza a gyümölcsét – csak győzze Zayn bezsebelni a díjakat.

hirdetés

Zayn Malik idén indította be szólókarrierjét és az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy valóban jó döntés volt részéről a szólóban történő szárnypróbálgatás, hiszen legalább olyan sikeres, mint annak idején a csapat tagjaként. A 23 éves énekes munkája elismeréseképp tegnap este átvehette az év legkiemelkedőbb új előadójának járó kitüntetését.

Őrült év volt az idei. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik az elmúlt egy évben mellettem álltak nap mint nap. Őrület. Támogatásukért köszönet illeti a családomat, anyukámat és apukámat, minden rokonomat – különösen édesapámnak tartozok hálával. Köszönöm, Apu! És nagy-nagy köszönet jár nektek is, srácok... Nem számítottam rá, hogy lesznek, akik rám szavaznak

– hálálkodott köszönőbeszédében Zayn, ezt követően pedig a backstage-be sietett barátnőjéhez, Gigi Hadidhoz, aki az est házigazdája is volt egyben. A gyönyörű modell tárt karokkal fogadta az énekest, és amint meglátták egymást, csókot váltottak és összebújtak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek