Starity

Első fellépésére készül az Ayreon

2016. november 22. 18:06   |   Szerző: TarjaNightwish

Jövőre jelenik meg a formáció új lemeze, ennek fényében pedig most először fognak színpadra lépni.

hirdetés
Első fellépésére készül az Ayreon
Fotó: Tim Tronckoe

Az Arjen Lucassen által életre hívott csapat jövőre jelenteti meg vadonatúj nagylemezét, ami szokás szerint a metálvilág nagyjaival karöltve készül el. Az együttes már néhány vendégénekes kilétéről lerántotta a leplet, ám nyolc zenész bemutatása még várat magára.

A zenekar néhány órája jelentette be hivatalos Facebook-oldalán keresztül, hogy az új lemez mellé egy különleges fellépés is dukál, melynek érdekessége abban áll, hogy ez lesz az Ayreon első hivatalos megjelenése a színpadon. Mindezeken túl azt is megtudhattuk, hogy a koncerten olyan énekesek lesznek láthatóak és hallhatóak, mint a Jansen-nővérek, Marco Hietala (Nightwish, Tarot, ex-Sinergy), Tommy Karevik (Kamelot), Marcela Bovio (Stream Of Passion), Anneke Van Giersbergen és még sokan mások.

Az előadás egyébként 2017 szeptemberében kerül megrendezésre két napot ölel majd fel. Érdekesség, hogy a csapat munkásságára nem jellemző a színpadi fellépés, sőt a formáció alapítója már évek óta nem lépett reflektorfénybe, így ez egy igazán különleges alakalom lesz, mind Arjen, mind az együttes számára egyaránt.

  twitter 
hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek