Starity

Ismét gyűrűt húzott Evan Peters Emma Roberts ujjára

2016. november 27. 18:06   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Úgy néz ki, Evan Peters és Emma Roberts nem bírja egymás nélkül: a pár ismét eljegyzés mellett döntött.

hirdetés

Emma Roberts és Evan Peters hamarosan oltár elé állhat. A 25 éves Scream Queen sztárja és a 29 éves American Horror Story színésze ismét eljegyezte egymást, miután pár hónapig külön folytatták útjaikat.

A pár a hálaadást is közösen töltötte Massachusetts-ben. Barátaik szerint bár megpróbáltak elszakadni egymástól már párszor, egyszerűen nem tudnak meglenni a másik nélkül.

2012-ben kezdtek randizni, amit az eljegyzés követett 2013-ban, amit végül 2015 júniusában bontottak fel. Pár hónap után ismét együtt látták őket a paparazzik, s idén májusban vállalták fel ismételten a kapcsolatukat.

Tumblr

A nyár óta Emma és Evan többször megjelent közösen eseményeken, illetve randikon, de nem kommentálták a helyzetet – igazából felesleges is volt.

Azonban előző héten Evan megosztott egy képet kedveséről, amit szimpán annyival írt le:

Ez a lány

A rajongók természetesen imádják együtt a két fiatalt, s mi is sok boldogságot kívánunk számukra!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek