Starity

Így kell viselni a szakítást! Bella Hadid bebizonyította, hogy exekként is példamutatóak The Weeknddel

2016. december 02. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szupermodell és a Grammy-díjas énekes néhány hete szakított, de most is ugyanolyan édesek egymással, mint amikor még együtt voltak.

hirdetés

November elején ért véget Bella Hadid és The Weeknd kapcsolata, és bár azóta is pletykálják a tengerentúlon, hogy a szakítás nem végleges, jelenleg abszolút csak baráti viszony fűzi őket egymáshoz. A pár azonban nem sokáig élvezhette az újonnan jött szabadságot, hiszen november 30-án együtt léptek fel a Victoria's Secret Fashion Show-n, ami akár kínos is lehetett volna szakításuk fényében, ők azonban megmutatták, hogy lehet éretten is kezelni a szakítást, ha két ember valóban szerette egymást.

Miért lenne kínos együtt fellépnünk? Ő a legjobb barátom, én pedig nagyon izgatott vagyok, amiért az előadása alatt léphetek a kifutóra

– nyilatkozta a VSFS előtt az E! Online-nak Bella, később pedig az Instagramon mondott köszönetet az exének.

Alig hiszem el! Esküszöm, hogy legbelül ILYEN NAGYON mosolyogtam. Ez volt életem legszórakoztatóbb és legidegőrlőbb pillanata, de azt kívánom, bárcsak átélhetném újra és újra és újra!!!! Köszönöm szépen, The Weeknd, amiért te voltál a legjobb és legelképesztőbb előadó a Földön! CSODÁLATOS VOLTÁL, mint mindig.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek