Starity

Köszönöm megvagyok, nem szeretnék celeb lenni

2010. október 10. 19:07   |   Szerző: sztarcelebhirek

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sárközi Anita ma már a legtöbb zenekedvelő számára fogalom. Pontosabban, az igényes zene kedvelőinek.

hirdetés
Köszönöm megvagyok, nem szeretnék celeb lenni

Interjúnkon a rá jellemző kedvességgel és szerénységgel jelent meg Sárközi Anita, és annak ellenére, hogy róla szólt a beszélgetésünk, számtalanszor tért ki különböző emberekre, akik segítették munkájában, és akik nélkül ma nem lenne híresség.

– Pályafutásod még 1987-ben kezdődött, és azóta is tündökölsz. A mai énekesnők többsége nem mondhatja el magáról, hogy ennyi éve van a pályán, és töretlen a siker. Rengeteg külföldi díjat kaptál, és számtalan elismerést a Demjén-feldolgozáslemezt illetően. Minden albumoddal megújulsz, ami nem lehet könnyű ennyi év után is...

– Valóban sok év eltelt azóta, de úgy érzem, egy igazi előadónak mindig tudnia kell valami újat mutatnia, ami nem megjátszás, hanem egy új rész önmagából. A munkám terén maximalista vagyok és igyekszem megfelelni a rajongók és a saját elvárásaimnak is, ami nem könnyű, de fantasztikus feladat.

– A 7. albumod 2008-ban jelent meg, várható a közeljövőben újabb lemez? Vagy most kizárólag a fellépéseidre fogsz koncentrálni?

– Azt szoktam mondani, hogy a jó munkához idő kell, így a lemezkészítést sem siettetem el, mert azt akarom, hogy ez is a megszokott igényességet tükrözze. Habár a tavalyi év nem volt a legjobb fellépések szempontjából, 2010 ezzel szemben maximális lehetőségeket ad, és bízom benne, hogy ez folytatódni is fog! Életem legnagyobb boldogsága az, hogy elmondhatom, 20 év után is kíváncsiak rám az emberek.

– A rengeteg felkérésed mellett a jótékonykodásra is szánsz időt; állatokért, beteg gyermekekért állsz ki, ami, azt hiszem, a másik nagyon fontos lépés egy híres embertől, hogy példát mutasson. A következő nagy jótékonykodási műsor az AIDS-gála lesz, amin te is a fellépők között vagy. Készülsz már rá?

– Készülök, és nagy izgalommal várom azt az estét! Ez egy jótékonysági est lesz, a bevétel a bejegyzés alatt álló Összefogás a Toleranciáért Alapítvány részére lesz felajánlva.

– Az AIDS-gálát Amanda Elstak transzszexuális műsorvezető szervezi, aki szinte az összes műsorába elhív téged fellépni. A Tolerancia Díjátadó Gálán is részt vettél, ráadásul a díjazottak között voltál. Milyen érzés volt átvenni a legtoleránsabb popénekesnőnek járó díjat?

– Amandával évek óta jó barátságot ápolok. Nagyon jó ember, aki ki tudja használni a népszerűség adta lehetőségeket; rengeteg műsort szervez, jótékonykodik, és az egyik nagyszabású estje volt a Tolerancia Díjátadó Gála. Elmondhatatlanul jó érzés volt ott lenni, részt venni benne, és nagyon hálás vagyok a díjért! A tolerancia a mai világ legfontosabb értékei közé tartozik, amit minden embernek meg kellene tanulnia fejleszteni önmagában. Én imádom a melegeket, rengeteg barátom van közöttük, és ki is állok mellettük bármikor, ha arról van szó.

– A magánéletedről sosem beszélsz. Pedig akkor valószínűleg te is bekerülnél a bulvárújságokba, és lehetséges, hogy még többen ismernének, többet beszélnének rólad az emberek. Nem vonz egy kicsit sem ez a „másik út”?

– A magánéletem tabu. Sosem éreztem szükségét, hogy kiteregessem, és ezáltal váljak híressé. Nem kell minden nap a bulvárlapok címlapján lenni ahhoz, hogy legyenek felkéréseim. Több mint 20 évig kibírtam bulvársztorik nélkül, ezután sem fognak hiányozni.

– Ezek szerint most életed egyik legjobb korszakát éled, sok a felkérés, a rajongók imádnak... minden tökéletes?

– Most bátran merem mondani, hogy igen, szinte tökéletes az életem. Rengeteg munkám van, készülök az önálló lemezemre, meg egy meglepetésszámra is, amit a Transtolerance együttes albumára készítek. Továbbra is énekesnő szeretnék maradni, dolgozni, a celebséget pedig meghagyom másoknak.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek