Megjött az új Pókember-film első betekintője
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Tegnap a Jimmy Kimmel Live! című műsorban került bemutatásra a film első előzetese.

Tom Hollandot egyszer már láthattuk Peter Parker, azaz a Pókember szerepében a májusban bemutatott Amerika kapitány: Polgárháború című alkotásban és hamarosan megérkezik az általa alakított karakterről szóló önálló film, a Spider-Man: Homecoming is. A filmet július 7-én fogják bemutatni az Egyesült Államokban és végre beletekinthettünk, mit is várjunk az új Pókembertől.
Az előzetes 3:26-tól látható
A produkció Jon Watts rendező, valamint Jonathan Goldstein és John Francis Daley forgatókönyvíróknak köszönhetően kerül a mozikba, a főbb szerepekben pedig olyan sztárokat láthatunk Holland mellett, mint Robert Downey Jr., Marisa Tomei, Michael Keaton, Zendaya és Stan Lee – többek között.
Tom egyébként már a harmadik színész, aki 15 éven belül Peter Parkert alakítja: először Tobey Maguire bújt a karakter bőrébe 2002-ben és három nagy sikerű film készült a főszereplésével. Őt Andrew Garfield váltotta 2012-ben – neki már csak két ízben volt szerencséje hősködni.
Tom Holland ezzel szemben többször is bizonyíthat: Pókemberről ezúttal is trilógia készül, de fenti kollégáitól eltérően ő az egész Marvel-moziuniverzumba nagyobb befolyást kap, ugyanis az imént említett Amerika kapitány-filmen túl a Bosszúállókban is szerepet kap, amit jelenleg is forgatnak.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Dúl köztük a szerelem.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Új klipje nem tetszett az egyháznak.
X-en kezdet el terjedni néhány meghitt kép róluk.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Kirobbant a botrány.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
A 21 éves futónő öngyilkos lett.