Starity

Puerto Rico-i a világ legszebb lánya

2016. december 19. 07:07   |   Szerző: Bogi13

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

December 18-án, vasárnap lezajlott a Miss World döntője. A versenyt a 19 éves Miss Puerto Rico, Stephanie Del Valle nyerte. A magyar versenyző, Gelencsér Tímea a legjobb 20-ban végzett.

hirdetés
Puerto Rico-i a világ legszebb lánya

Tegnap került megrendezésre a 66. Miss World nemzetközi szépségverseny, melyen 117 ország legszebb lányai szálltak harcba a megtisztelő címért. A lányok novemberben utaztak az Egyesült Államokba, hogy részt vegyenek a felkészítőtáborban, ahol számos alversenyen kellett bizonyítaniuk a zsűri előtt.

Az alversenyek során meg kellett mutatniuk tehetségüket és rátermettségüket. A Miss Talent verseny zajlott le először, melynek győztese a 26 éves Bayartsetseg Altangerel, Miss Mongólia lett, a második legtehetségesebb versenyző A Fülöp-szigetek delegáltja, Catriona Gray, a harmadik pedig a magyar Gelencsér Tímea lett.

A Miss Sport alversenyen csapatban kellett dolgozniuk a lányoknak, először kiderült ki a legjobb 24 versenyző, majd 8 tagú csapatokban bizonyítottak a zsűrinek. Az alverseny során a Piros csapat győzedelmeskedett, azon belül is a Cook-szigeteki lány lett a Miss Sport cím nyertese. A Miss Top Model alverseny döntőjét december 15-én rendezték meg, ahol a kínai Jing Kong lett a befutó. A Multimédia díjat a verseny hivatalos Facebook- és Twitter-oldalán lévő közönség általi szavazatok alapján osztották ki. A legnépszerűbb versenyző a Fülöp-szigetek képviselője, Catriona Gray lett, őt követte a mongol Bayartsetseg Altangerel, a harmadik helyet pedig az indonéz Natasha Mannuela foglalta el.

A döntőn a kiderült ki a legszebb 20 lány – akik között ott volt a magyar versenyző, Gelencsér Tímea is –, ők megmutatták magukat bikiniben és estélyiben, ezek után a zsűri újra pontozta őket. Kiválasztásra került a Top11 – ebbe a körbe viszont Timi sajnos nem jutott be –, majd kiderült ki az az öt lány, akik a leginkább megérdemlik a koronát a zsűri szerint. Ezt követően kialakult a végleges sorrend: a legszebb ötbe bekerült Miss Fülöp-szigetek és Miss Mongólia. A második udvarhölgy Miss Indonézia, az első udvarhölgy Miss Dominikai Köztársaság, a verseny győtese pedig a 19 éves Miss Puerto Rico lett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek