Camila Cabello távozásától függetlenül nem változtat nevet a Fifth Harmony
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Fifth Harmony továbbra is megállíthatatlanul dübörög tovább – legalábbis ezt ígérik a lányok.


A 2012-es X-Factorban alakult csapat a minap jelentette be, hogy Camila Cabello egyoldalúan úgy döntött, kilép a Fifth Harmonyból és szólókarrierbe kezd. Azóta kiderült, hogy a lányok próbáltak egyezkedni kolléganőjükkel, ő azonban passzív viselkedést mutatott irányukba, végül közölte velük: december 18-án áll utoljára színpadra az oldalukon.
Camila kilépésének híre sokakat megdöbbentett, bár az énekesnő korábban is bontogatta a szárnyait, így sejthető volt, hogy egyszer úgy dönt, a saját lábára áll. Csapattársai megerősítették: Camila nélkül is folytatják munkásságukat és a Fifth Harmony nevet is megtartják, habár a ’fifth’, azaz ötödik szó irrelevánssá vált az esetükben.
Négy erős nőként a Fifth Harmony név alatt folytatják karrierjüket a lányok. Nem dobják el a nevüket csak azért, mert valaki el akarja rontani a bulijukat
– nyilatkozta a Mirrornak egy neve elhallgatását kérő forrás.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Először adott interjút Kate Cassidy.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kifütyültékőt a szurkolók.
A férfiaknak akar tetszeni és folyamatos megfelelési kényszer dolgozik benne.
Nagyon haragszik rá.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.