Starity

18 dolog, amit talán még nem tudtál a Reszkessetek, betörők!-ről

2016. december 27. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A „Nincs karácsony Kevin nélkül!” mondat mostanra olyan mélyen beleivódott a köztudatba, mintha közmondás lenne, a film pedig az utóbbi években még nagyobb népszerűségnek örvend, mint bemutatásának idején, 1990-ben.

hirdetés

Ugyan a karácsonyi láz lassan lecseng, mi mégis utánajártunk néhány érdekességnek kedvenc karácsonyi klasszikusunk, a Reszkessetek, betörők! kapcsán.

1. A forgatókönyv kilenc nap alatt készült el

John Hughes forgatókönyvíró fia, James árulta el egy korábbi interjúban, hogy a történet ötlete egy 1989-es, hektikusnak indult családi nyaralásból ered, amikor apja eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha valamelyik csemete véletlenül otthon marad.

Fotó: 20th Century Fox

2. Több mint 200 jelentkező közül választották ki Macaulay Culkint Kevin McCallister szerepére

Úgy vélem, John Hughes mindvégig tudta, hogy Macaulay-t szeretné a filmben látni. Én úgy voltam vele, hogy jól játszott a Belevaló papapótlóban, de szerettem volna más gyerekszínészeket is kipróbálni. John azt mondta nekem, hogy Oké, szánj rá időt, tedd amit tenned kell!, így meghallgattam még 200 másik gyereket, több száz próbafelvételt néztem végig, aztán jött Macaulay a felolvasáson és akkor már tudtam, ő lesz az a gyerek

– nyilatkozta Chris Columbus rendező.

Fotó: 20th Century Fox

3. Szerencsés véletlennek köszönhető a főcímzene 

A készítők eredetileg Bruce Broughtonra bízták volna a filmzene megkomponálását, ő azonban végül mégsem ért rá. A film addigra elkészült, már a zeneszerző nevével ellátott plakátok is a promóciózásra vártak, amikor kiderült, hogy Broughtonra nem számíthatnak, így aztán elküldték John Williamsnek a kész filmet, ami annyira megtetszett a zeneszerzőnek, hogy bevállalta a munkát a kollégája helyett.

4. McCallisterék háza valóban létezik

A mesés ingatlan az Illinois államban található Winnetkában fekszik, alig 21 mérföldnyire Chicagótól. Chris Columbus hozta nyilvánosságra, hogy az akkori tulajdonosok a forgatás ideje alatt is a házban tartózkodtak és nagyon élvezték az egész filmes miliőt, a szünetekben és leállásokkor pedig forró csokoládéval kedveskedtek a stábtagoknak. A ház 2011-ben, 1.58 millió dollárért (~ 454 millió forint) cserélt gazdát.

Fotó: 20th Century Fox

5. A film nagy részét egy iskolában forgatták

Bár mint említettük, a híres McCallister-ház valóban létezik, a film nagy részét mégsem itt, hanem egy külső helyszínen, a chicagói New Trier High Schoolban forgatták. Érdekesség, hogy az uszodát láthattuk a pincés jeleneteknél, de ugyanúgy az iskola szolgált a rendőrséges és repteres jelenetek helyszínéül is.

Fotó: 20th Century Fox

6. Harry szerepére A-listás színészeket szántak

Az alkotók eredetileg Robert De Nirót kérték fel Harry szerepére, majd amikor nemet mondott, Jon Lovitzon volt a sor, de mivel ő sem vállalta, hogy betörő lesz, Joe Pesci kapta a lehetőséget. Ő szívesen élt is vele, de a stábnak nem volt könnyű dolga, hiszen a színész azelőtt nem játszott még családi filmben, így igen gyakran kapták káromkodáson, ami nagyban megnehezítette a munkát. 

Fotó: 20th Century Fox

7. John Candy 23 órán át forgatott egyfolytában

Bár a színésznek nem volt sok jelenete, mégis rengeteg időt vett igénybe azoknak rögztése, melyeket egyhuzamban forgattak 23 órán át. Ez érthető módon nagyon kimerítő volt Candy számára, bár ennek ellenére is remek alakítást nyújtott, ami annak is köszönhető, hogy szinte végig improvizált.

Fotó: 20th Century Fox

8. A hólapátos szomszéd, Marley eredetileg nem is volt benne a forgatókönyvben

Az ijesztő, ám jóságos szomszéd csak jóval azután került bele a történetbe, hogy elkészült az első szkript, nevét és a személyét övező misztikumot pedig Charles Dickens ihlette a rendező szerint.

Fotó: 20th Century Fox

9. Az ijesztő kazános jelenet filmrevitele nem volt olyan egyszerű, mint látszott

Columbus eredetileg CGI-jal szerette volna vászonra vinni az ijesztőnek szánt jelenetet, amikor Kevin rémeket lát a pincében, de mivel kis költségvetésből kellett gazdálkodniuk, ezt nem engedhették meg maguknak, így két férfinek köszönhetően került dobozba az epizód, melyet madzagok és zseblámpák segítségével készítettek el.

Fotó: 20th Century Fox

10. A Szennyes lelkű angyalok nem egy valódi film

A filmrészletet Columbus álmodta meg és maga kérte fel Ralph Foody színészt, hogy játssza el a főszereplőt benne.

Fotó: 20th Century Fox

11. Daniel Stern a forgatása nagy része alatt gumilábat viselt

A Marvot alakító színésznek jó néhány necces jelenete volt – gondoljunk csak arra, amikor mezítláb belelépett egy szögbe a pincében vagy amikor az ablakon bemászva a karácsonyi díszeken landolt (ezek egyébként cukorból készültek), így szinte mindig szükség volt a gumilábakra, hogy ő maga ne sérüljön meg.

Fotó: 20th Century Fox

12. Joe Pesci valódi sebet ejtett Macaulay Culkinon

A film utolsó harmadában van az a jelenet, amikor Marv és Harry elkapja Kevint és utóbbi megharapja a gyereket. Amikor a jelenetet próbálták, Pesci valóban megharapta Culkin ujját, ezzel pedig a mai napig meglévő sebet ejtett fiatal kollégáján.

Fotó: 20th Century Fox

13. Valódi pókot használtak a jeleneteknél

Kevin testvérének, Buzznak a tarantulája több ízben is látható a filmben, a készítők pedig egy valódi ízeltlábút használtak a felvételekkor. Annál a jelenetnél, amikor Kevin Marv arcára helyezi a pókot, Daniel Stern valójában csak imitálta az ordítást, mert nem akarta megijeszteni az állatot.

Fotó: 20th Century Fox

14. A Mintamókus a Reszkessetek, betörők! spinoffja lett volna

Az 1995-ben Daniel Stern főszereplésével készült vígjáték eredetileg Marv karakterének a betörés utáni jövőjéről szólt volna, de a készítők végül elvetették az ötletet.

Fotó: 20th Century Fox

15. A Reszkessetek, betörők! minden idők egyik legsikeresebb filmje

A mindössze 18 millió dolláros (~ 5.2 milliárd forint) költségvetésű film 476.7 millió dolláros (~ 137 milliárd forint) hasznot hozott a készítők konyhájára és világszerte a legnézettebb alkotás volt, ami most, 26 évvel a bemutatása után is képes a képernyők elé ültetni a nézőket az ünnepi időszakban annak ellenére, hogy a legtöbben már többször is láttuk.

Fotó: 20th Century Fox

16. A rendező két további folytatást szeretett volna Macaulay Culkin főszereplésével

Columbus az első film sikere után nem titkoltan folytatni akarta a Reszkessetek, betörők!-et: két további részt is megálmodott Culkinnal, lehetőleg minél hamarabb le akarta volna forgatni őket, hogy a nézők még gyerekként láthassák a színészt, de végül csak az egyik film valósult meg. (A rendező tanulva az esetből, a Harry Potter-filmek forgatásánál már nem bízta a véletlenre a dolgot, így a lehető legrövidebb idő alatt dobozba kerültek a filmek.)

Fotó: 20th Century Fox

17. Eredetileg Harry és Marv börtönös jelenetével záródott volna a film

A forgatókönyv egy korábbi változata szerint úgy ért volna véget a film, hogy Harryt és Marvot láttuk volna, amint a börtönben ülve a Szennyes lelkű angyalokat nézik és ráeszmélnek, hogy honnan is volt olyan ismerős Kevin csínye.

Fotó: 20th Century Fox

18. Buzz barátnője valójában egy fiú volt

A képen, amit Kevin nézeget Buzz barátnőjéről, egy lánynak öltözött fiú látható. A rendező azért döntött így, mert nem szerette volna, ha egy kislányt így megaláznak egy ilyen rövid szerep kedvéért.

Fotó: 20th Century Fox

via Buzzfeed

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek