Starity

Ebben a csodás villában élt Céline Dion és René Angélil

2017. január 05. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Január 14-én lesz egy éve, hogy a Heart Will Go On énekesnője 21 év házasság után elveszítette a férjét.

hirdetés

Céline Dion a rajongásig szerette René Angélilt, ám van, amivel még ő sem tud(ott) megküdeni: férje betegségével. René ugyanis hosszú ideje gyengélkedett már, amikor Céline 2014 nyarán bejelentette, hogy vissza kíván vonulni a nyilvánosságtól, hogy férje ápolására koncentrálhasson, akinél 2001-ben diagnosztizáltak először torokdaganatot. A férfi akkor sikeresen legyőzte a rettegett kórt, ami sajnálatos módon 2013-ban ismét kiújult nála.

Angélilt ugyan megműtötték és alávetette magát a szükséges kezeléseknek is, ám végül a betegség – felesége legnagyobb bánatára – győzedelmeskedett felette és tavaly januárban örök nyugovóra tért. A tragédia óta a megözvegyült énekesnő piacra dobta közös párizsi otthonukat, hiszen párja nélkül már nem szívesen időzik az ingatlanban, bármilyen boldog emlékek is kötik oda.

A gyönyörű, öt hálószobás ingatlant 7.6 millió fontért (~ 2 milliárd 665 millió forint) hirdeti az énekesnő, melynek különlegessége abban rejlik, hogy ablakaiból mesés kilátás nyílik az Eiffel-toronyra, emellett saját mozi, borospince és spa részleg is tartozik hozzá, nem is beszélve a nap 24 órájában rendelkezésre álló biztonsági szolgálatról. A házat egyébként 2008-ban vásárolta a sztárpár és itt töltötték idejük nagy részét, amikor az énekesnő nem turnézott.

Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media
Fotó: Exclusivepix Media

via Mirror

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek