Starity

Megérkezett a Fifth Harmony Camila Cabello nélküli első stúdiófotója

2017. január 06. 06:06   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Bő két héttel Camila távozásának bejelentése után hivatalosan is négyre csökkent a Fifth Harmony létszáma.

hirdetés

Az egész világot sokkolta a hír, amikor december 19-én a Fifth Harmony bejelentette: Camila Cabelo távozik a formáció éléről. Bár akkor még úgy értesülhettünk, hogy a 19 éves énekesnő sajtóképviselői útján tudatta csapattársaival, hogy szólókarrierbe kíván kezdeni, hamar kiderült, hogy ez nem igaz – a lányok tudtak róla, milyen álmokat dédelget kolléganőjük.

A csapat utolsó közös fellépésén is túl van, mostanra pedig végleges lett a „szeparáció”: a négy fősre csökkent Fifth Harmony a folytatásra és továbblépésre koncentrál, valamint új dalokon dolgozik, ezzel szemben a magára maradt Camila jól megérdemelt pihenését élvezi Cancúnban.

Néhány órával ezelőtt a csapat közzétette közösségi oldalain az első olyan hivatalos sajtófotót, melyen immár csak négyen vannak, a felvételhez pedig mindössze annyit fűztek hozzá, hogy 2017, ám azt egyelőre csak ők tudnák megmondani, mit tartogatnak rajongóik számára az új esztendőben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek