Starity

Taylor Swift és Zayn Malik videoklipet forgatnak közös dalukhoz

2017. január 09. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A két előadó megkezdte az I Don't Wanna Live Forever kisfilmjének forgatását.

hirdetés
Taylor Swift és Zayn Malik videoklipet forgatnak közös dalukhoz
Fotó: Seventeen Illustration (via Getty Images)

December 9-én jelent meg Taylor Swift és Zayn Malik A sötét ötven árnyalata című filmhez írt közös szerzeménye, melyhez most videoklipet forgatnak – legalábbis erre utal minden jel. Zaynt ugyanis január 7-én, szombaton Londonban kapták lencsevégre forgatás közben, és minden valószínűség szerint kolléganője is megjelenik majd a képkockákon.

Érdekesség, hogy ugyanazon a napon Zayn barátnője, Gigi Hadid is a brit fővárosban tartózkodott és állítólag nagy segítségére volt a stábnak, de az egyelőre nem derült ki, hogy ő is szerepet játszik-e a kisfilmben.

A videóról mindössze annyit lehet tudni, hogy vélhetően helyet kap benne egy esős jelenet is, hiszen a forgatáson esőkészítő szerkezetet használtak, de arról továbbra sincs információ, hogy mikor jelenik meg a videoklip.

via Seventeen

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek