Starity

Hosszú idő után először jelent meg a nyilvánosság előtt Leighton Meester és Adam Brody

2017. január 10. 10:10   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gossip Girl sztárja ritkán vesz részt vörös szőnyeges eseményeken, ám férjével együtt úgy döntöttek, kivételt tesznek és mindketten megjelentek a Golden Globe-gála utáni afterpartin, amit az InStyle és a Warner Bros. közösen szervezett.

hirdetés

Mióta véget ért a Gossip Girl, nem sokat hallatott magáról Leighton Meester, ennek pedig oka van. A népszerű színésznő ugyanis féltve őrzi magánéletét – még azt is titokban tartotta, hogy három évvel ezelőtt, három havi jegyesség után hozzáment szerelméhez, Adam Brodyhoz. Leighton egyébként másfél éve adott életet első közös gyermeküknek, Arlo Day Brodynak, azóta pedig még kevesebbet mozdulnak ki.

Talán a szerelmesek lassan levetkőzik ezt a fajta visszafogottságot, hiszen hosszú idő után először vasárnap ismét kamerák elé álltak. Leighton és Adam oly sok kollégájukhoz hasonlóan tiszteletüket tették a Golden Globe-gála utáni afterpartin Beverly Hillsben és mindketten csodálatosan festettek: előbbi egy hosszú ujjú, fehér Galvan-ruhát viselt királykék tűsarkúval; utóbbi pedig elegáns öltönyt türkiz színű nyakkendővel.

A változás, ami rögtön szembetűnik, hogy a színésznő szőkére festtette barna tincseit, férje pedig kicsit megnövesztette sajátját és az újabban nagy divatnak örvendő bajusz-szakáll trendnek is hódol.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek