Starity

John Legend megszólalt a paparazzó-botránnyal kapcsolatban

2017. január 23. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 38 éves énekes a Varietynél vendégeskedve ejtett szót a történtekről és arról, hogyan érintette a rasszista és antiszemitista beszólásoktól hemzsegő találkozás.

hirdetés

John Legend felesége, Chrissy Teigen múlt héten a Twitteren hozta nyilvánosságra, mi történt velük, amikor utazásuk után leszálltak New Yorkban a Kennedy reptéren, ahol lesifotósok tömege várt rájuk. Az egyik fényképész először kedélyesen elcsevegett a modellel, majd keresetlen szavakkal illette a mellette lépkedő férjét. Így írt Chrissy a történtekről:

Az egyik lesifotós a JFK-n azt kérdezte tőlem, hogy Ha az emberek a majmokból fejlődtek ki, John Legend mit keres még mindig itt?. És ezek után az emberek csodálkoznak, miért tűnnek ingerültnek a celebek a fotókon. Én kedves voltam ehhez az emberhez, válaszoltam a főzéssel kapcsolatos kérdéseire, aztán egyszer csak előállt ezzel. Kib*szott undorító! Ráadásul John is mellettem volt. A Milyen egyszerű ételeket készítsünk el otthon? kérdéstől eljutottunk addig, amíg azt nem mondta, hogy Ha egy zsidó vámpírrá válik, továbbra is félni fog a keresztektől?

Az eset kapcsán a Variety magazin munkatársa faggatta az All Of Me előadóját, aki szintén felevenítette a történteket, ugyanakkor hozzátette, egyáltalán nem érte váratlanul és nem is hatotta meg különösebben a dolog.

Chrissyvel egymás mellett jöttünk, és azzal a gondolattal néztünk össze, hogy Most komolyan ezt mondta ez az ember?. És igen, komolyan mondta. Lényegében lemajmozott. A színesbőrűeknek régóta meg kell küzdeniük azzal, hogy majmoknak nevezik és dehumanizálják őket, ez mindig is a rasszizmus és a feketék lealázásának része volt, akárcsak az amerikai történelemnek és nyilvánvalóan napjainkban sincs ez másképp. Láthattuk ezt a korábbi elnök, Barack Obama esetében is. Bármikor, amikor az emberek le akarják alacsonyítani őt vagy a feleségét, a majmokhoz hasonlítják őket. Gyakran láthattuk ezt. Tudod, én személy szerint nem érzem megbántva magam, amikor a majom szóval illetnek, mert okosabb és erősebb vagyok ennél. Lenézem az olyan embereket, akik így beszélnek másokról, de ettől függetlenül szégyen, hogy ez a megkülönböztetés még ma is létezik.

via ET

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek