Starity

Christina Aguilera és Jordan Bratman válnak

2010. október 13. 18:06   |   Szerző: BritneyVivi

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A híres énekesnő, Christina Aguilera és férje, Jordan Bratman is beadták a válópert.

hirdetés
Christina Aguilera és Jordan Bratman válnak

Valami van a levegőben külföldön – Laura Dern és Courteney Cox után Christináék  is visszakerültek a szinglipiacra – sokak nagy örömére. Bár a mindjárt harminc esztendős énekesnő és zenei producer férje, Jordan Bratman még nem döntött a válás mellett, viszont hónapok óta nem élnek már együtt. Nemrég rájöttek, hogy inkább már csak közös kisfiúk szülei, és nem szerető házastársak. De még bizakodnak benne, hogy  újra együtt lesznek valamikor...

Persze a rossz nyelvek szerint a szakítás a végső bizonyíték rá, hogy Christináék kapcsolata végig érdekházasság volt. Ugyanis párja annál a kiadónál fejes, ahol Aguilera albumait kiadják, így eléggé kedvező szerződéseket tudott kiharcolni kis nejének, egyengetve ezzel a pályáját. De miután a legutóbbi CD-jét jóformán még poháralátétnek sem használják az emberek, és a karrierje megindult a lejtőn, már nincs miért Bratmant melegítenie az ágyban.

Ellenben a párkapcsolati válsága magyarázat lehet az általában mindig tökéletes külsejű X-Tina elhízására is, amiért eddig a zenei kudarcát tekintették felelősnek. Ergo, valamiért csak megviseli, hogy nincs mellette Jordan.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek