Starity

Durván megalázták Chrissy Teigent, amiért mesterségesen esett teherbe

2017. január 31. 13:01   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 31 éves modell kilenc hónappal ezelőtt adott életet férjével közös kislányának, Lunának.

hirdetés

Chrissy Teigen évek óta boldog házasságban él John Legenddel és bár régóta próbálkoztak, a modellnek nem sikerült teherbe esnie, így egy megtermékenyítésel foglalkozó klinikához fordult segítségért. Szerencsére kiderült, hogy nincs nagy baj, így a pár lombikbébi program keretein belül szülővé válhatott, Chrissy pedig elárulta, hogy legközelebb kisfiút szeretnének, hiszen van még egy lefagyasztott embriójuk.

Következőnek biztosan fiunk lesz. Van még egy lefagyasztott hímnemű embriónk

– nyilatkozta a modell nemrég. Egyik követője azonban a Twitteren adott hangot felháborodásának és azzal vádolta a fiatal kismamát, hogy túlságosan mohó volt ahhoz, hogy próbálkozzon, és ezért termékenyíttette meg magát. A hozzászólás mellett Chrissy sem ment el szótlanul és így válaszolt az őt bíráló internetes trollnak:

Kedves Linda! Köszönöm érdeklődésédet, egy igazi boszorkány vagy. Kilenc éven át próbálkoztam, hogy teherbe essek. Ha van még kérdésed, tudasd velem!

Ez egyébként nem az első eset, hogy megalázzák és kellemetlen helyzetbe hozzák a párost, legutóbb egy lesifotóssal gyűlt meg a bajuk.

via Us Weekly

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek