Starity

Dundika szívesen szülne újra, ha tudná, hogy ezúttal lánya lesz

2017. február 02. 09:09   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A modell a mai napig nem mondott le arról az álmáról, hogy egyszer kislánya is lesz.

hirdetés
Dundika szívesen szülne újra, ha tudná, hogy ezúttal lánya lesz
Fotó: Facebook / Dundika

Áprilisban lesz egy éve, hogy Dundika életet adott Majkával közös második gyermekének, Olivérnek. A csinos, kétgyermekes anyuka bár nagyon boldog, nem tagadja, hogy bármikor újra szülne, ha tudná, hogy ezúttal egy kislány áll a házhoz.

Beszélgettünk már még egy babáról, de egyelőre nincs konkrét döntés, mert Olivér még nagyon kicsi. Persze, ha tudnám, hogy a két fiunk után, kislányunk születik, biztosan vállalnám

– nyilatkozta az egyébként Hajni névre hallgató modell a Storynak és szót ejtett arról is, hogy bár hét éve vannak együtt Majkával, nem tartanak a számtól, hiszen kapcsolatuk szilárd lábakon áll – féltékenységnek például egyáltalán nincs benne hely.

Nem ellenőrizgetjük egymást, és isten őrizz, hogy belenézzek a telefonjába. Mindenkinek kell magánszféra, ezt tiszteletben kell tartani.

Fotó: Facebook / Dundika

via Blikk

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek