Starity

Új kisfilmmel jelentkezett a Heartkiller

2017. február 04. 19:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 2-án tette közzé legújabb kisfilmjét a debreceni zenekar, mely F.E.A.R. című szerzeményükhöz készült.

hirdetés

Kétségbevonhatatlan tény, hogy levetkőzte korábbi stíluát a Heartkiller és teljes „vérfrissítésen” esett túl, ami már az új dalokon is érezhető, hiszen a korábbi rádióbarát rockot a metál váltotta fel. A csapat legújabb, F.E.A.R. című dala is az új irányvonalat követi, ami egyébként a tavasszal megjelenő új középlemez, az Élvezd előfutára egyben.

Az ősszel megjelent Érzéki Csalódás című lemezünkön már hallható volt némi változás a korábbi dalainkhoz képest. Érezni lehetett egy bizonyos mértékű durvulást, keményedést és az új lemezen ezt igyekeztünk tovább tökéletesíteni

– magyarázta az együttes frontembere megkeresésünkre.

Egy új anyag felvezetéséhez, ha metálról van szó mindig jó egy keményebb tétellel kezdeni. A dal alaphangulata kissé nyomasztó, a félelemről és a kétségbeesésről szól, ugyanakkor a refrén feloldja ezt a hangulatot és megjelenik az a bizonyos motiváló erő a küzdéshez, a kitartáshoz, ami nélkül az ember nem tudna túlélni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek