Starity

Csúszik a Bűbájos boszorkák rebootjának megjelenése

2017. február 05. 17:05   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az eredeti tervek szerint még idén műsorára tűzte volna a The CW a régi-új sorozatot.

hirdetés

Bár már tavaly is pletykáltak egy esetleges folytatásról Hollywoodban, csak januárban lett hivatalos, hogy ismét a Halliwell-nővérek kerülnek a középpontba. Az örömbe azonban üröm is vegyült a bejelentés nyomán, hiszen mint megtudtuk, a felújított történetben már nem a korábbi színészek (Holly Marie Combs, Alyssa Milano, Rose McGowan, Shannen Doherty) alakítják kedvenceinket és a történet sem napjainkban, hanem az 1970-es években játszódik majd.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hogy haladnak a készítők a sorozat előkészületeivel, az azonban biztos, hogy a korábbi tervekkel ellentétben idén biztosan nem kerül a képernyőkre a széria, ugyanis annak executive producere, Jennie Snyder Urman túlságosan elfoglalt másik nagyszabású produkciójával, a Jane the Virginnel, így a Bűbájos boszorkák leghamarabb 2018-ban ülteti majd a televíziók elé a rajongókat.

Fotó: The WB

via Metro

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek