Starity

Hoppá! Adele köszönőbeszédében vallotta be, hogy férjhez ment

2017. február 13. 15:03   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő tegnap este, a Grammy-gálán mondott beszédében hozta nyilvánosságra, hogy kimondta a boldogító igent gyermeke apjának.

hirdetés

Idén Adele nyerte az év felvételéért és az év albumáért járó díjat, de ahogy beszámoltunk róla, utóbbit egyáltalán nem érezte jogosnak, ugyanis köszönőbeszédében úgy nyilatkozott, nem fogadhatja el a kitüntetést, mivel meglátása szerint Beyoncé legalább olyan profi munkát végzett, mint ő. Az énekesnő köszönőbeszédével annyira kolléganőjére irányította a figyelmet – még a díjat is kettétörte, hogy megoszthassa vele –, hogy szinte el is siklottunk utolsó mondata felett, ami egy fontos vallomást is takart, nevezetesen azt, hogy időközben férjhez ment.

Nagyra értékelem ezt a díjat. Szeretlek titeket, a menedzseremet, a férjemet és a fiamat – ti vagytok az egyetlen okai, amiért ezt csinálom.

Az énekesnő egyébként hosszabb szünetre készül menni, mivel korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy rövidesen újabb csemetével szeretné bővíteni családját, emellett pedig esze ágában sincs lemaradni fia, Angelo fontosabb pillanatairól csak azért, mert turnéznia kell.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek