Starity

Betelt a pohár! Végleg szakított Rob Kardashian és Blac Chyna

2017. február 17. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az már most látszik, hogy folyton marakodó szülei mellett nem lesz könnyű élete a három hónapos Dream Kardashiannak.

hirdetés

Minden pár életében akadnak hullámvölgyek, de láthatóan Rob Kardashiannak és Blac Chynának fogalma sincs arról, hogyan lenne érdemes kezelni őket. A pár tavaly áprilisban, mindössze két hónapnyi randevúzás után jegyezte el egymást és a modell szinte azonnal teherbe is esett. Ugyan nem tudni, hogy tudtosan tervezték-e a gyerekvállalást vagy csak becsúszott a baba (netán Chyna így kívánta „megfogni” magának Robot), az már biztos, hogy a kicsinek nem lesz könnyű élete.

A fiatalok kapcsolatuk egy éve alatt több ízben is búcsút intettek egymásnak, ám mégis mindig egymás mellé sodorta őket az élet. Most úgy tűnik, ezúttal végleg szakítottak, hiszen a kétgyermekes sztármami kiköltözött közös otthonukból, amit egyébként épp egy éve vásárolt nekik Rob édesanyja, Kris Jenner.

Rob úgy érzi, helyes döntés volt a szakítás. Chyna ezt megelőzően szó nélkül eltűnt, napokig semmit sem tudott róla. Ez az egész nem fog jól végződni

– nyilatkozta az Us Weeklynek egy forrás.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek