Starity

Blake Lively igyekszik elfogadni terhességei során megváltozott testét

2017. február 17. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A zátony sztárja két éven belül két gyermeknek adott életet, így teste igencsak megváltozott, amivel még most is barátkozik.

hirdetés

Blake Lively élete fenekesől felfordult az elmúlt években. 2012 szeptemberében örök hűséget esküdött Zöld Lámpás-beli kollégájának, Ryan Reynoldsnak, két év múlva, 2014 decemberében pedig életet adott első lányuknak, Jamesnek, akit 2016 szeptemberében a második, Ines követett.

Bár a legutóbbi szülés óta eltelt öt hónap eltelt, a szigorú diéta és edzés mellett sem nyerte vissza korábbi alakját a színésznő, ami miatt nem titkoltan csalódottnak érzi magát, ugyanakkor igyekszik elfogadni, hogy a gyermekvállalás ezzel (is) jár.

Tudod, a második gyerek után most minden más. Ez, a mostani nem a normális testem, de kedvelem ezt is. Most is azon vagyok, hogy ismét megtanuljam megszeretni magam, ami azt hiszem, nehéz feladat a nőknek, és én magam is sokat tanultam

– nyilatkozta a szőke szépség, ám nem ő az egyetlen sztáranyuka, aki nehézségekkel küzd terhessége és szülése után: Shakirának, Zoe SaldanánakKristin Cavallarinak és Kim Zolciaknak sem volt könnyű elfogadnia teste változását annak idején.

via E! Online

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek