Starity

Mariah Carey mindenkit hibásnak tart, amiért kudarcba fulladt újévi fellépése

2017. február 22. 08:08   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A 46 éves énekesnő alighanem élete egyik legkellemetlenebb élményén esett túl szilveszter éjjel.

hirdetés

Kétségtelen tény, hogy Mariah Carey korunk egyik legtehetségesebb énekesnője, ám ezt szilveszterkor mégsem sikerült bebizonyítania, hiszen bár ő volt a világ egyik legnagyobb újévi mulatságának sztárfellépője, alaposan elbaltázta az előadást azzal, hogy playbackelni próbált és csúnyán belebukott. Azóta egyszer már nyilatkozott a történtek kapcsán és ugyan még Ed Sheeran is kiállt mellette, továbbra sem hagyja nyugodni, hogy ilyen kellemetlen helyzetbe került egy ilyen nagyszabású rendezvényen.

Nagyon csalódott voltam. A dolgok kiestek az irányításom alól, és minden totális káoszba fordult, nekem pedig tennem kellett volna valamit. Vagy legalább a táncosaimnak abba kellett volna hagyniuk az előadást és lekísérni engem a kib*szott színpadról

– bosszankodott legújabb interjújában az énekesnő, majd így folytatta:

Sajnálom. Katasztrófa volt, hibáztatok is érte mindenkit – magamat is ideértve, amiért nem léptem le már a próba után.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek