Starity

Fogyni szeretne a Rólunk szól sztárja

2017. március 07. 07:07   |   Szerző: LexiCobain

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az NBC sikersorozatában Kate Pearsont alakító 36 éves színésznő tisztában van túlsúlyával és szeretne leadni belőle.

hirdetés

Chrissy Metz a Marie Claire-nek adott interjújában mesélt arról, hogy bár már korábban is próbálkozott különböző diétákkal és fogyókúrás módszerekkel, egyik sem vált be nála igazán, ugyanakkor szeretne jobb formába kerülni. Azt is bevallotta, hogy elhízásának hátterében kényszerevése áll, vagyis ha valami történik az életében – legyen az jó vagy rossz dolog –, evéssel vezeti le.

Szeretnék leadni a súlyomból, de nem azért, mert valaki azt mondja nekem, hogy ezt kell tennem

– nyilatkozta a színésznő, majd hozzátette, hogy szó sincs arról, hogy a Rólunk szól című sorozat készítői késztetnék arra, hogy fogyjon.

Nincs semmiféle mandátum. Szó sincs arról hogy azt mondták volna nekem, hogy Ha ezt a szerződést aláírod, ezt vagy azt kell csinálnod. Egyáltalán nem beszélgettünk Kate méreteiről. Soha.

Chrissy saját bevallása szerint 11 éves korában próbált először lefogyni, akkor a Weight Watchersszel próbálkozott (ennek köszönheti átalakulását Oprah), de nem járt sikerrel.

Nem is tudom elmondani, hány alkalommal próbáltam lefogyni... Szívesen részt vennék a Zsírégetők játékán [amerikai vetélkedő, ami arra épül, ki fogy ugyanannyi idő alatt többet – a szerk.], ahol kifejezetten a súlycsökkentés áll a középpontban.

Bár szeretne csinosabb formába kerülni, Chrissy büszke arra, hogy plus size modellként irányt mutathat azoknak, akikk hozzá hasonlóan súlyproblémákkal küzdenek, illetve szeretné felhívni a divatházak figyelmét arra, hogy nem csak a modellalkatú lányok vásárolnának szép, márkás darabokat.

A méret nem egyenlő a szépséggel. Nem értem, miért akkora nagy ügy ez. Vagy mégis: mert a média azt sugallja, hogy az a szép, aki vékony. De vajon valóban így is van? Szerintem sokkal inkább nyomorúságos az az életmód, amikor valaki nem eszik, csak cigizik. Voltak szobatársnőim, akik nagyon soványak voltak, és folyamatosan azon dolgoztak, hogy egy bizonyos méret alatt maradjanak, mert még egy átlagos lány is négy-öt kilóval többnek tűnik a képernyőn.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek