Starity

Egy magyar lány ágyba bújt Pattinsonnal

2010. április 30. 21:09   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy szerencsés magyar lány már tudja, milyen Robert Pattinson karjaiban, ugyanis a Bel Ami című film forgatásán őt kérték fel a szexjelenethez.

hirdetés
Egy magyar lány ágyba bújt Pattinsonnal

Papp Annamária színésznő, akit a Társulat című műsorból is ismerhetünk, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy őt kérték fel a Bel Ami című film egyik szexjelenetének forgatásához.

"Több száz jelentkező közül én feleltem meg legjobban a Rosalinda nevű prostituált szerepére. Korábban ugyanis ennek a karakternek már voltak jelenetei, de az eddig őt alakító színésznő nem utazott el a stábbal Magyarországra." – árulta el Papp Annamária.

A moziban Annamária így nem fog látszódni, a jelenethez test-dublőrnek használták, szinkront is kap majd, de ez nem változtat azon, hogy körülbelül fél órát a szexi vámpír karjaiban tölthetett.

"A forgatásra rengeteget kellett várnom, és előtte beszélgettem egy kicsit Roberttel is. Egy ágyjelenetet forgattunk, ami miatt kicsit zavarban voltunk, de Pattinson nagyon profin viselkedett. Hajnalban kezdtük el a munkát, ezért megkérdezte, fáradt vagyok-e, és elárulta: őt már nagyon megviselte az egész estés forgatás. Nagyon kedves volt és tisztelettudó, sokat nevetgéltünk együtt." Annamária elárulta, ő nem rajong a vámpírfilmek sztárjáért. "Robert nagyon jóképű, de nekem nem az esetem. Hiányzott a csillogás a szeméből, de ez betudható a forgatás miatti fáradtságnak is."

Arra, hogy milyen a gyönyörű színésznő ideálja, legfeljebb abból következtethetünk, hogy két évig az egykori megasztáros Palcsó Tamással járt.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek