Csúszik az Így jártam anyátokkal spinoffjának bemutatása
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A sorozat alkotói jelenleg egy másik projekten dolgoznak, így határozatlan időre elhalasztották az Így jártam apátokkal című műsor munkálatainak megkezdését.
2013-ban röppen fel először a pletyka, hogy egy testvérsorozat is készül majd az Így jártam anyátokkalhoz, és bár elkészült a pilot epizód, a szériát sugárzó CBS nem volt vevő rá, és már azelőtt törölte a projektet, hogy beindult volna. Tavaly azonban ismét aktuálissá vált a téma, és kiderült, hogy mégis készül egy spinoff sorozat, melynek rendezői székében a Rólunk szól készítői, Isaac Aptaker és Elizabeth Berger ülnek majd, az „anyasorozat” kreátorai, Carter Bays és Craig Thomas pedig executive producerekként veszik ki a részüket a munkálatokból.
Az alkotógárda akkor már elkezdett dolgozni a történeten, melyet nemrég félretettek, ugyanis a fent említett Aptaker és Berger nem érnek rá egy ilyen nagyszabású munkára, hiszen a Rólunk szól olyan hatalmas sikernek örvend, hogy az NBC további két évadot rendelt be belőle. Arról egyelőre nem áll rendelkezésre információ, hogy mikor kezdenek el dolgozni az Így jártam apátokkal címre keresztelt szitkomon, ami maximum annyiban hasonlít majd az Így jártam anyátokkalra, hogy közel azonos módon kerül reprezentálásra a történet, de ahogy a cím is mutatja, ezúttal egy anya szemszögéből követhetjük nyomon, hogyan ismerkedett meg férjével, gyermekei apjával.
A spinoff várhatóan az eredeti sorozat egyetlen stábtagját sem szerződteti le – egy teljesen megújult szereplőgárdával operál majd, de nincs hír arról, hogy kik lehetnek esélyesek a főbb szerepekre vagy hogy mikor kezdődhet meg leghamarabb a forgatás.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Több híresség is megosztotta a tapasztalatait.
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Több millió követőt veszítettek Instagramon az ügy miatt.
Szakíthatott a páros?
Szívesen vett részt a partikon.
Tiszta vizet öntött a pohárba.
Ő Bill Kaulitz párja.
Feleségül vette szerelmét a zenész.
Most először nyilatkozott hosszabban.
Sokakat bántalmazott a producer.