Oroszországban csak 16 éven felüliek nézhetik meg A szépség és a szörnyeteget
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Világszerte hatalmas érdeklődés övezi a Disney 1991-es klasszikusának élőszereplő adaptációját, Oroszország azonban koránt sincs oda a történetért.
Ahogy a világ mindentáján, hazánkban is nagyon várják idősek és fiatalok az Emma Watson, Dan Stevens és Luke Evans főszereplésével készült filmet, Oroszország azonban elzárkózna a bemutatásától. Bár végül ott is a mozikba kerül a történet, a 12-es korhatár helyett 16-osat rendelnek hozzá, mivel abban egy nyíltan homoszexuális karakter is megjelenik LeFou (Josh Gad) személyében és ezt az orosz állam nem nézi jó szemmel, mivel nem szeretnék „reklámozni” a másságot a polgárok körében.
Érdekesség, hogy LeFou lesz az első meleg karakter a Disney történetében, ami nagyon fontos volt a készítőknek, hiszen manapság a homoszexualitás sokkal elfogadottabb, mint korábban bármikor (Gondoljunk csak arra, hogy egyre több helyen engedélyezik az azonos neműek házasságkötését!), emellett pedig a szeretetet, a szerelmet szeretnék „népszerűsíteni”, nem pedig a szexuális hovatartozás szerinti negatív megkülönböztetést.
via Billboard
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Sokan nem alszanak jól azóta, hogy Diddy börtönben van.
Egykor nagyon közel álltak egymáshoz.
Túl öregnek érzi magát a színész.
Szentül hiszik, hogy a kollégának benne volt a keze a dologban.
Kemény kritika érte a hírességet.
Nemrég közös fotót posztoltak.
Működött köztük a kémia.
Az énekesnőnek elege lett.
Ismét együtt pózoltak.
Hailie Jade áldott állapotban van.